Víruspolitika – Horvátországban hamarabb választanak
22/05/2020 15:16
| Szerző: Klubrádió
A jobboldali kormánypárt úgy ítéli meg, hogy most jobbak az esélyei, mint ősszel lennének, amikorra kiderül, hogy a gazdaság milyen mély válságban van.
Horvátországban október közepén jár le a kormány mandátuma, valamikor december végéig kellett volna megtartani a választásokat, de ezt most előre hozzák július 5-ére. Bármi is legyen a hivatalos magyarázat, a döntés mögötti meggondolás egyértelmű – állítja Szent-Iványi István, a térség szakértője, volt szlovéniai nagykövet.
Az Andrej Plenkovic kormányfő vezette konzervatív-liberális koalíciós kabinet úgy ítéli meg, hogy szerencsésen, viszonylag sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, a közvélemény-kutatások mutatnak valami előnyt. No, nem valami izmosat, a HDZ 30 százalékon áll, az ellenzéki szociáldemokraták 28 százalékon. Az arány azonban őszre szinte biztosan megfordul a gazdasági válság hatására. Válság ugyanis lesz, főleg Horvátországban, amelyben a GDP 20 százalékánál is több származik az idegenforgalomból, mégpedig a külföldi idegenforgalomból, a hazai turizmus az egésznek az egytizedét sem teszi ki
Az iparágra kegyetlen idők jöhetnek. Optimista becslések szerint is a szokásosnak a felére csökken a forgalom ezen a nyáron, a pesszimisták szerint 70 százalékos is lehet a visszaesés. A horvátok persze igyekeznek nyitni még a szezon előtt, Szlovéniával már megállapodtak, de vírusteszt és karantén nélkül szeretnék fogadni az olaszokat, osztrákokat, németeket, magyarokat is. Tavaly 600 ezer magyar turista nyaralt az Adriánál. Ám komolyan kell számítani a forgalom visszaesésére, a turizmusból élők jövedelmének megcsappanására, ami nem tenne jót a kormánypártoknak egy őszi, vagy téli választáson.
Szent-Iványi István éles politikai küzdelemre számít. A most hatalmon lévő HDZ maga mellé vehet egy új, szélsőjobbos alakulatot, amelynek 9-10 százalékos támogatottsága van. Igaz, hogy a nemzetközi színtéren nagyon kellemetlen lenne egy ilyen koalíciós partner, de hát úgy tűnik, hogy van az az ár, amit érdemes megadni a hatalomért. A baloldalon a szociáldemokraták is koalícióban gondolkodnak.
Horvátországban a történelem nagyon erősen befolyásolja a politikát és általában az embereket. Egy részük a partizán múltat tartja szem előtt, arra esküszik. A másik részük az usztasa hagyományokat őrzi. Ők a háború idején egy bábállamot hoztak létre, még saját koncentrációs táboruk is volt, ahol 100 ezer embert gyilkoltak meg. Akik erre emlékeznek, ma is használják a náci jelképeket, a köszöntést. Látható tehát, hogy a horvát közvélemény is rendkívül megosztott.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.
2020.05.22. 13:00
Műsorvezető: Kárpáti János