Szép-szép, csak a valóság mást mutat
Pozitív, sőt rózsaszín képet festett a magyar fiatalokra itthon váró jövőről Orbán Viktor. Kérdés, hogy akkor miért mennek el?
Pozitív, sőt rózsaszín képet festett a magyar fiatalokra itthon váró jövőről Orbán Viktor. Kérdés, hogy akkor miért mennek el?
Szavazás szavazás hátán, a britek mégsem tudnak úrrá lenni a helyzeten. Az Európai Unióból való kilépés levezénylése túl nagy feladatnak bizonyul.
Továbbra is érvényes az Európai Néppárt három követelése. Orbán már részben teljesítette is azokat. Csak a néppárti döntés előtt fog engedni. Így is, úgy is látszik ez a nemzetközi sajtóból.
A „ne politizálj, mert bajod eshet, illetve nem lesz bajod, ha nem ártakozol a politikába” sugallata voltaképpen a nix ugribugri másféle megfogalmazása, és mint ilyen, roppant ismerős.
"Sunyi és aljas. Bezárkózó és autokefál. De éppen ezzel az önfertőző gyűlölettel a velejéig a miénk" – Geggesy doktor, Pannon Pestis.
Mikor mondhatjuk egy sportolóra, hogy minden idők legjobbja? Egy friss rekord kapcsán erről folyt a beszélgetés a Hosszabbításban.
Jótevő fiatal számítógépes zseniket keresett és talált egy nem mindennapi dolgokkal foglalkozó magyar alapítvány.
Először ufóknak nézték őket, most sincsenek túl sokan. Négy évtizede vezethetnek nők autóbuszt.
Tavasztól a Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály átigazol az MNB-hez – értesült a Klubrádió. Nemrég arról beszélt, a magyar gazdaság Trianon óta nem volt olyan jó állapotban, mint mostanában.
Az ember azt hinné, elég tágas a légtér, de bizony előfordul, hogy egy repülőgép madarakkal ütközik. Mennyire veszélyes egy ilyen találkozás?
Jobban kellene támogatni a régebbi lakások felújítását, mert az elmúlt évtizedekben sok munka maradt el, és minél később fogunk hozzá, annál drágább lesz.
Komolyan kell számolnia az Európai Néppártnak, hogy mikor jár jobban: ha kiteszi a Fideszt, vagy ha bent tartja.