Emberkereskedelem, akár a szomszéd faluban
Azt hihetjük, hogy nálunk nyoma sincs, aztán kiderül, hogy mégis van. Persze, hogy felismerjük, ahhoz tudnunk kell, mi az emberkereskedelem.
Azt hihetjük, hogy nálunk nyoma sincs, aztán kiderül, hogy mégis van. Persze, hogy felismerjük, ahhoz tudnunk kell, mi az emberkereskedelem.
Egykor sok nő volt a programozók között, aztán a férfiak szinte teljesen átvették a hatalmat a szakmában. Most változhat a helyzet.
A ránk zúduló, egyre több és durvább hazugságra reagál a tavasz folyamán Az igazság pillanata. Csúsztatások, félrevezetések helyett tények. Kezdés március 8-án, pénteken a fél egykor!
Az akadémia elleni támadások az Uniós pénzek és az MTA vagyonának lenyúlásáról szólnak – erről beszélt Forgács Imre volt igazságügyi miniszter. Az Európai Unió jövőjéről azt mondta, az elemzők túlértékelik a Fidesz szerepét, de ennek ellenére nagy a populizmus veszélye.
A jegybank készített valamiféle tervet az egészségügy fejlesztéséről, a gigaminisztériumban -úgy tudni- nem készülnek ilyenek.
Európa több országában gondolkodnak azon, hogyan lehetne igazságosabbá tenni a nyugdíjrendszert úgy, hogy fenntartható is legyen.
Az Európai Néppárt 12 tagpártja kérte a Fidesz kizárását, vagy tagságának felfüggesztését. Egyre nyilvánvalóbb: Orbán túl messzire ment, ennek más országok is kárát láthatják – írják külföldi lapok. A Reggeli gyorsnak nyilatkozó elemző szerint azonban egyelőre azok lehetnek a többségben, akik nem támogatják a Fidesz kizárását.
Teljesen mindegy, miből és menyit költ a kormányzat a maszlag terjesztésére, az ordas hazugságok nem váltanak ki tömeges tiltakozást. Rózsa Péter jegyzete.
Törvénytelen pénzt kérni a kórházakban a beteg gyermekük mellett matracon éjszakázó szülőktől. Nem lehet tehát vita tárgya a joguk ahhoz, hogy ingyen bent aludjanak az intézményben – mondta a Klubrádióban Rozsos Erzsébet ápolásetikus, aki érvelésében több hazai és nemzetközi előírást is felhozott.
Bár sokan próbálták megszüntetni, valami mással helyettesíteni, de eddig nem sikerült. Valószínűleg most sem fog.
Többet tud a narancs, mint elsőre gondolhatnánk. Feldobott lekvár, sütemény, befőtt, boldog hasnyálmirigy, búsuló baktériumok, hálát érdemlő portugálok.
Talán a civil nyomás hatására, talán más miatt, de megkezdik a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzését a kórházak számára.