„Klubrádió

Archívum

Keresés az archívumban

Kulcsrakész (2024. április 09., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2024. április 09., Kedd 14:00

A mai műsor az elemzéseké volt, hiszen időnként meg kell állnunk, és meg kell néznünk, hogy mi a háttere azoknak az információknak, amiket például az ingatlanbecsléssel foglalkozó műsorunkban meg szoktunk önökkel beszélni.

Első vendégünk Juhász Attila, az Újház Zrt. építőanyag kereskedelmi hálózat igazgatóságának és az ÉVOSZ (Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége) Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának az elnöke volt, akivel elsősorban az építőanyag kereskedelemről beszélgettünk, ami meglehetősen jól reprezentálja a hazai építőipar, így a lakáspiac állapotát is. 

Az építőipari termékek árának múltbeli, jelenlegi és jövőbeni alakulásán, illetve az arra ható tényezőkön túl szó volt a most nyíló Construma 42. Nemzetközi építőipari szakkiállításról is. 

 

Második vendégünkkel, Nagy László Nándor, pénzügyi újságíróval folytattuk ennek a szegmensnek az elemzését.

Többek között megbeszéltük azt is, hogy a jelenlegi piacon - akár vállalati, akár háztartási szinten - mennyire jó befektetés az ingatlan; éledezik-e már a lakáshitel piac; és milyen hatása van erre a Csok Plusznak vagy hogy milyen befolyása van az államnak ezen a területen, érintve a nemrég bejelentett új otthonfelújítási programot is. 

Kulcsrakész (2024. március 19., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2024. március 19., Kedd 14:00

Szokásunkhoz híven időnként meg-megállunk, áttekintjük az aktuális ingatlan- és hitelpiaci helyzetet; elemezünk, boncolgatunk, esetleg jósolunk és kicsit talán edukálunk is.

Ebben Kárpáti Iván műsorvezetőnek szakértőink voltak segítségére.

Az adás vendégei Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője és Fülöp Norbert Attila, a Bankmonitor pénzügyi elemzője voltak.

Kulcsrakész (2024. február 20., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2024. február 20., Kedd 14:00

A 2022. október 11-ei adás ismétlése:

Az adás első felében Bakos Gábor, a design beton bútorokat és terrazzo felületeket gyártó Concrazy Kft. alapítója, okleveles építőmérnök, mechatronikai technikus volt a vendégünk.

A második részben Kasza Gábor fotóriporter, fotóművész, a betonból készült design konnektorfedeleket és fali kapcsolólapokat készítő startup, a Sekhina manufaktúra alapítója volt a beszélgetőtársa Kárpáti Iván műsorvezetőnek.

Kulcsrakész (2023. december 05., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2023. december 05., Kedd 14:00

"Mennyit ér a lakásom?" betelefonálós műsor

Akik megmondták, hogy körülbelül mennyit is kóstál hallgatóink lakása: Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője, Róder Miklós, a Local Home ingatlanközvetítő tulajdonosa és Kvanta Tímea, a Local Home ingatlan brókere.

Kulcsrakész (2023. november 21., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2023. november 21., Kedd 14:00

"Mennyit ér a lakásom?" betelefonálós műsor.

Akik segítettek belőni hallgatóink lakásának árát: Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője, Róder Miklós, a Local Home ingatlanközvetítő tulajdonosa és Kvanta Tímea, a Local Home ingatlan brókere.

Kulcsrakész (2023. október 24., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2023. október 24., Kedd 14:00

Ingatlan és hitelpiac

Hogyan teljesített a hitel piac a harmadik negyedévben? Érezhető-e az otthonteremtési változások miatti fokozott érdeklődés? És mit hoz a THM-plafon.

Vendégeink voltak Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője és Fülöp Krisztián, a Credipass üzleti vezetője.