Az Anno Budapest témája a zeneoktatás volt.
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” - mondta Kodály Zoltán.
De hogyan juthatott el ahhoz az „odáig” az ember, ennek jártunk utána. Hogyan és hol tanultak zenét? Csak ének-zene órán vagy jártak zeneiskolába? Esetleg magántanár foglalkozott Önökkel, hogy szépen megtanuljanak zongorázni? Miért kellett minden hangszeres képzést furulyával kezdeni a zeneiskolában? Tényleg mindenki utálta a szolfézst? Cipeltek-e fel versenyzongorát a panelház nyolcadik emeletére, hogy a gyerek gyakorolhasson otthon is? Hol lehetett gyakorolni a dobolást? Hogyan ment az idegeikre a fenti szomszéd gyereke, aki órákat gyakorolt hegedűn? Ütött-e a kezükre a zenetanár, mert rossz billentyűt nyomtak a zongorán? Miképp szerettette vagy utáltatta meg a tanár vagy kórusvezető a zenét önökkel? És mit profitáltak a zenetanulásból, éneklésből felnőtt korukra, annak ellenére, hogy nem lettek zenészek?
