Anno Budapest témája a kirúgás.
Na nem a kapus által kézből végzett, hanem a főnök vagy HR-es elbocsátó „szép” üzenete. Arra voltunk kíváncsiak, Önöknek milyen kirúgás-történeteik vannak egykori munkahelyeiken (a párkapcsolatokat most kerüljük). Derült égből jött vagy számítottak rá? Azonnali hatállyal vagy ”rendesen”? Úgymond „érdemei elismerése mellett”, kényszernyugdíjazással, vagy jogosan történt? Leépítés, vagy nem megfelelő munkavégzés miatt? Vagy csak mert „nem illett a csapatba” és másnak kellett a hely? Lehet ezt kulturáltan, vagy mindig marad valami tüske? És hogyan reagáltak a felmondásra? Milyen érzések keringtek Önökben? Düh, értetlenség, megkönnyebbülés, méltánytalanság, elárultság, öröm vagy bosszú? Volt, hogy véletlenül tudták meg, hogy már nem is dolgoznak a munkahelyükön? Vagy csak letiltották a belépőkártyát, vagy a számítógépes jelszót? És hogy telt a felmondási idő? Kaptak rendes végkielégítést?
Bánták-e az egészet vagy sem? Megnyílt ezzel egy új ajtó, vagy komoly válságba került az életük? Tudnak az egészen utólag nevetni, vagy örök fájdalom marad?
