„Köszönjük

Folytattuk beszélgetéssorozatunkat a Tudatos Vásárlók Egyesületével.A témánk ezúttal: Minőség, frissesség, környezettudatosság. Ezeket kapjuk, ha helyben helyi élelmiszereket vásárolunk. Érdemes szétnézni a környékünkön, és felkutatni a helyi kistermelőket, bevásárló közösségeket, vagy akár közösségi mezőgazálkodásokat, amivel nem csak az egészségünk javára teszünk, hanem a környezetére is. Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa volt a vendégünk.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is megszervezi Karácsonyi Adománygyűjtését, a szolidaritás és az összefogás jegyében. A háromnapos tartósélelmiszer-gyűjtő akció 160 településen, 315 áruház részvételével, 300 karitatív szervezet közreműködésével és 6500 önkéntes munkájával valósul meg november 19. és 21. között. – Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója

A multik figyeljenek oda, hogy ne alkalmazzanak kettős minőséget a közeledő időszakban – erre kéri őket a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. 2022. május 28-án lép hatályba a kettős minőség tilalma, azaz a fogyasztóvédelmi hatóságok és élelmiszerbiztonsági hatóságok ekkortól szankcionálhatják a kettős minőség gyakorlatát, amely tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A FEOSZ arra kéri a cégeket, a hatályba lépés előtt is figyeljenek erre oda. – Dr. Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke

2021. november 18. Ép ésszel (2021. november 18., csütörtök 14:00)
00:00
00:00
Műsorvezetők: Lay Viktória Szerkesztők: Lay Viktória