„Köszönjük

Miként manipulált az elmúlt években a kormány az energiaárakkal? És milyen terhet kell most a háztartásoknak a nyakukba venni, amikor elindult a drámai rezsiemelés? Erről kérdeztük Molnár Lászlót, a GKI Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját.

Jól reagál az ellenzék a gazdasági válságra, amit egyébként már a választás idején is előre lehetett sejteni? Miközben persze éppen összeomlani látjuk az összefogást. De akkor hogyan tovább? - erről beszélgettünk Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökével.

Szerte a világon, ahogy nálunk is, környezetvédő akciónak indult az úgynevezett repohár mozgalom. A szórakozóhelyeken újrafelhasználható illetve bérbeadott poharak rendszere. De valahogy nálunk nem sikerült az eredeti célt elérni, sokkal inkább a profitot. És azt, hogy még több műanyag legyen. Molnár Tamás riportját hallhatták.

Orbán végleg eljegyezte magát a szélsőjobbal, ezt amerikai jelenése is megerősítette Dallasban. Hisz megint a Nyugatot, a liberálisokat és a globalistákat szidja, viszont a fehérek felsőbbrendűségét és rasszista fajelméletet hirdetett. Kenneth Roth, a Human Rights Watch igazgatója és Dalibor Rohac, a konzervatív American Enterprise Institute elemzője nyilatkozott Csernyánszky Juditnak.

2022. augusztus 06. Hetes Stúdió (2022. augusztus 06., szombat 15:00)
54:14
00:00
Műsorvezetők: Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor, Neuman Gábor, Gergely Zsófia Szerkesztők: Herskovits Eszter