A Budaházy Györgynek és néhány társának kegyelmet adó köztársasági elnök asszony a minap újabb 25 kérvényt hagyott jóvá. Köztük további 6, szintén a Magyarok Nyilai terrorszervezet elítélt tagja található. Megkérdezzük Bárándi Péter volt igazságügyi minisztert, mi ennek az üzenete az igazságszolgáltatás hivatásrendjei számára.
A Magyarországon megkérdezett emberek 78 százaléka érzi úgy, hogy a gazdaság recesszióban van, az Ipsos Zrt. friss, Global Inflation Monitor című kiadványában az is olvasható, hogy a magyarok többsége már nem a külső okokat – Brüsszel, háborús szankciók, a Nyugat hanyatlása – hanem a magyar kormány rossz politikáját nevezik meg az infláció gerjesztőjének. Erről kérdeztük Kovács Balázst, az Ipsos Zrt. marketing-kommunikációs vezetőjét.
A tavaly alakult az Akadémiák Európai Szövetségének három magyar szervezet is tagja: a Szépírók Társasága, a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémia valamint a Freeszfe Egyesület. A héten Budapesten konferenciát rendeztek, amelyen a Szépírók társasága kezdeményezésére többek között a magyarországi művészek, írók, kultúrával foglalkozó civil szervezetek egyre nehezebb helyzete is természetesen szóba került. A konferenciáról Váradi Júlia készített összeállítást.
Ismét Magyarországot elítélő határozatot fogadtak el az Európai Parlamentben – túlnyomó többséggel és ötpárti támogatással. Ebben a képviselők számos indokot hoznak fel arra, hogy miért nem érdemelheti ki az Orbán-kormány a 2024 július 1-től esedékes soros uniós elnöki poszt betöltését fél éven át. Erről kérdezteCsernyánszky Judit Daniel Freund Zöld német és This Reuten holland szocdem parlamenti képviselőt.