„Klubrádió

Elképesztően sűrű programja van ebben a szezonban Pigniczki Fanninak, hiszen a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságnak Budapest ad otthont májusban, így az a verseny is kifejezetten fontos, mint ahogy az augusztusi olimpia is, ahova Fanni a tavalyi világbajnokságon harcolta ki a részvételt. Emellett ő volt az egyik olyan magyar sportoló, aki az Adidas ruhabemutatóján vett részt múlt héten Párizsban - abban a csarnokban, ahol az olimpia versenyeit is rendezik augusztus elején. Ezekről az élményekről és az olimpiai felkészülésről beszélgettünk Pigniczki Fannival a műsor első részében.

A másodikban Fángli Henrietta volt a vendégünk, akiről néhány héttel ezelőttig kevesen tudták Magyarországon, hogy kicsoda, azonban az úszó bajnokságon Kovács Ágnes magyar csúcsát döntötte meg 100 méteres mellúszásban, így egyből ismertté vált a neve a rajongók számára. Az ob-val járó hirtelen ismertség mellett rákérdeztünk arra, miért döntött amellett, hogy Románia helyett Magyarország színeiben szeretne úszni, hogy hogyan tudja összeegyeztetni az amerikai egyetemi rendszerben a tanulmányait a sportkarrierrel és, hogy mennyire érzi reálisnak a párizsi olimpiai részvétel lehetőségét.

2024. április 23. Hosszabbítás (2024. április 23., kedd 15:00)
48:20
00:00
Műsorvezetők: Rév Dániel, Nagy Benjámin Szerkesztők: Árva Brigitta