Európa véres kelet-európai övezetének múltjáról beszélgettünk. A történet talán azzal kezdődött, hogy a sztálini kolhozosítás jegyében sikerült egy mesterséges éhínséget generálni többek közt a kontinens legjobb termőföldjén, az ún. zsernozjomon is, tehát Ukrajnában. Aztán folytatódott a kulákok elvitelével a gulágra, ahol a többségük elpusztult, majd megérkeztek a németek, akik a zsidókat gyilkolták, majd jöttek a magyar megszálló csapatok, amelyek élelmezését a helyi lakosság sarcolásával képzelte el a magyar hadvezetés, aztán visszatértek a felszabadító szovjet csapatok, akik megbüntették a kollaboránsokat. Tekintettel arra, hogy az ukránok tömegesen kollaboráltak, ez is rengeteg embert érintett. És a végén némi lakosságcserét is végrehajtottak, nemcsak a lengyeleket telepítették ki, hanem az észtek egy részét is, illetve mindenkit, akiben nem bíztak. A záróakkord a csecsen-ingus nép, itt 4 millió embert vitetett el hazájából Sztálin. (Bár ők nem tartoznak ehhez a kelet-európai földrajzi övezethez.) A különböző akciók közül kiemelkedik a náci Németországé, mert a többi intézkedés csak mellékesen, következményében okozott genocídiumiot, de a németek célzottan pont erre törekedtek.
Mi történt pontosan, és mindez mennyire terheli meg a régió népeinek tudatát? Hogyan lehet orvosolni? A különböző jogcímeken végrehajtott terület ide-oda csatolgatások hoztak-e, hozhatnak-e megoldást? Vendég Karsai László professzor.
