Csepeli György szociálpszichológus, szociológus, az MTA doktora, az ELTE professor emeritusa, egyetemi tanár volt az adás vendége. Kutatott és tanított Egyesült Államokban. Több alkalommal volt elnöke a Magyar Szociológiai Társaságnak. A nemzeti identitással és a kisebbségi csoportokkal kapcsolatos sztereotípiák, előítéletek, illetve a magyar nemzeti emlékezet tartalmainak kutatása során alkotta meg a kettőstrauma modellt, melyben a Trianon-trauma és a Holokauszt trauma együtt, egymást fogva akadályozza meg a múlttal való kiegyensúlyozott szembenézést. Néhány éve Örkény Antallal egy rendkívül fontos kutatást végeztek a migrációval, illetve a migrációval kapcsolatos előítéletekről. Az adásban arról kérdeztük, miként lehet az előítéleteket mérni, de elküldött a műsorvezetőnek, Szunyogh Szabolcsnak egy kéziratot, Meisels Erzsébet auschwitzi túlélő emlékiratát. Erről is beszélgettek.