„Klubrádió

Kikötői negyed, kocsmák és bicskák, kitűnő széklábak, bordélyok, de mindezek csak volt, mert mára színes és komfortos szórakozónegyed lett a barcelonai Raval, ahová Sylvester Ádámmal látogattunk el.

Kelecsényi Kristóf egy, a hatvanas-hetvenes években épült budai társasházat mutatott be, amit a kétszeres Ybl díjas építésznő, Pázmándi Margit tervezett.

Torma Tamással tovább sétáltunk múlt heti helyszínünkön, az Attila úton – ahol híres házak és híres emberek történetéről hallhattunk.

Igazi bravúr a Bródy Sándor utcában; egy valószerűtlenül keskeny telken épült fel a Semmelweis Egyetem egyik új kampusza, amiért a tervezők megkapták a Budapest Építészeti Nívódíjat – vendégünk Bődi Imre és Frikker Zsolt.

Ezután elrepültünk Japánba, ahol egy kyotói palotában járt Kovács Krisztina és rögzítette a zenélő padló hangját. Itt található ugyanis az un. fülemülepadló.

Kozár Alexandra pedig azzal a hírrel érkezett, hogy hamarosan megnyílik a Józsefvárosi Múzeum, aminek falazatában egy különleges építészeti értéket tártak fel a tatarozás során.

2023. december 23. Utcafront (2023. december 23., szombat 17:00)
49:48
00:00
Műsorvezetők: Rózsa Péter Szerkesztők: Árva Brigitta