Újra rakétákkal támadják Izraelt
Nyugodt éjszaka után kora reggel kiújultak a Gázai övezetből izraeli területek ellen indított rakétatámadások - jelentette az izraeli média.
Nyugodt éjszaka után kora reggel kiújultak a Gázai övezetből izraeli területek ellen indított rakétatámadások - jelentette az izraeli média.
A főpolgármester felvetette, hogy Budapest kilépne a kukaholding országos központosított díjbeszedési rendszeréből, mindezt Karácsony Gergely a november 6-i kormányülésen jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek – tudta meg a 24.hu.
Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és ezt a jövőben törvénybe is foglalják - jelentette be a Miniszterelnökség fideszes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján
Múlt hét pénteken levelet küldött a fenntartó a kórházigazgatóknak, amelyben arról értesítette őket, hogy az egészségügyben létszámstop lépett életbe - írja a Népszava.
A helyi rádió arra szólította fel az embereket, csak akkor utazzanak Tel-Avivba és környékére, ha feltétlenül szükséges.
Idén is a novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt.
Szíriában 2021-ben általános választást tartanak, amelyen bárki jelöltetheti majd magát, aki csak akarja - ígérte Bassár el-Aszad szíriai elnök.
A Pesti Srácok határidőre nem fizette ki a lap ellen indított perben Juhász Péter, az Együtt volt politikusának megítélt ötmillió forintot, így a sértett végrehajtást indít a lap ellen.
Növekedett az idei harmadik negyedévben a brit gazdaság, így elkerülte a technikai recessziót a második negyedévben mért visszaesés után.
Életének 72. évében meghalt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó.
Tíz településen tartottak vasárnap megismételt önkormányzati választást.
Spanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja az s közvélemény-kutatási felmérés, amelyet az urnazárás után közölt a spanyol közszolgálati televízió.