Elkerülte a recessziót a brit gazdaság
Növekedett az idei harmadik negyedévben a brit gazdaság, így elkerülte a technikai recessziót a második negyedévben mért visszaesés után.
Növekedett az idei harmadik negyedévben a brit gazdaság, így elkerülte a technikai recessziót a második negyedévben mért visszaesés után.
Életének 72. évében meghalt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó.
Tíz településen tartottak vasárnap megismételt önkormányzati választást.
Spanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja az s közvélemény-kutatási felmérés, amelyet az urnazárás után közölt a spanyol közszolgálati televízió.
Klaus Iohannis hivatalban lévő államfő 39 százalék feletti eredménnyel nyerhette meg a romániai elnökválasztás ma megrendezett első fordulóját.
A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be Evo Morales bolíviai államfő.
Kilenc órakor megkezdődött a voksolás a parlamenti választáson Spanyolországban.
Kinyitottak a szavazófülkék Romániában, ahol az ország csaknem 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.
Az ország tíz településén, 38 szavazókörben kell megismételt önkormányzati szavazást tartani.
Életének 88. évében szombaton elhunyt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg - tudatta a Magyar Írószövetség.
Pokorni Zoltán leveteti a hegyvidéki turulszoborról nagyapja nevét, miután kiderült, hogy Pokorni József nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, így az elöljáró véleménye szerint nem méltó arra, hogy szerepeljen a neve a hősök között - számolt be a 24.hu.
A zebrán ütött el egy kerékpárját toló férfit egy ittas autós Szombathelyen. Jobbról akart elhaladni egy belső sávban álló terepjáró mellett. Utóbbi azonban az út túloldaláról teljesen szabályosan induló, a kerékpárját maga mellett toló idős férfinak adta meg az elsőbbséget.