„Vásároljon
A lényeg

"A Fidesz az egyetlen Soros-bérenc párt"

2/11/2021 19:37

| Szerző: Klubrádió

Márki-Zay Péter azt mondta, bárkitől szívesen elfogad pénzt a kampányához, amíg az nem bűncselekményből származik. Amíg a Bige-ügyben nem születik a milliárdost elmarasztaló ítélet, addig az ő pénzét is szívesen veszi, ahogy Soros Györgytől is elfogad pénzt, ha felajánl. Megjegyezte így tett több fideszes politikus közt Orbán Viktor is.

Márki-Zay Péter bárkitől elfogad pénzt, szerinte ugyanis bárki szabadon utalhat a kampányszámlájukra, amíg nem lesz jogosan bűncselekménnyel vádolható, vagy amíg nem derül ki, hogy a pénz bűncselekményből származik, mondta a miniszterelnök-jelölt a Hír TV-nek.

A Telex összefoglalója szerint a kormánypárti csatorna arról kérdezte Márki-Zayt, elfogadná-e az egyik leggazdagabb magyar, Bige László támogatását, aki ellen hűtlen kezelés miatt emeltek vádat.

A politikus erre azt válaszolta, hogy kíváncsi a Bige-ügy végkimenetelére. "Mindaddig, amíg nincs olyan ítélet, ami alapján visszautasítanánk egy anyagi támogatást, addig örömmel vesszük azt" – tette hozzá.

Soros pénzét is örömmel elfogadja, ahogy elfogadott tőle Lázár János is Hódmezővásárhelyen 60 millió forintot a roma integrációs projekthez, és ahogy Orbán Viktort is "hihetetlen összegekkel támogatta", a Fidesz pedig az "egyetlen Soros-bérenc párt" Magyarországon. Majd amikor Orbán visszafizeti a dollármilliókat, amiket Sorostól kapott, abban az esetben ők is visszafizetik az olyan pénzeket, amik jogerősen elítélt bűnözőktől érkeztek a számlájukra, vagy bűncselekményből származnak, mondta Márki-Zay.