A kormány szerint ők nem fizettek a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adataiért
6/12/2024 17:30
| Szerző: Klubrádió
"A kormány nem tárgyal zsarolókkal és zsarolóknak nem fizet" – válaszolta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a DK-s Vadai Ágnes kérdésére.
Az ellenzéki politikus arra kérdezett rá, hogy „fizettek-e azoknak, és ha igen, mennyit, akik feltörték a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. fájlszerverét?”.
A 444.hu cikke szerint Vargha Tamás egymondatos válaszát érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen az csak a konkrét zsarolóra vonatkozik, és nem zárja ki, hogy közvetítőkön keresztül egyezkedett volna a kormány.
Ugyancsak a 444 írta meg november közepén, hogy ismeretlen elkövetők az Inc. Ransomware nevű zsarolóvírus segítségével ellopták a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) anyagait a cég fájlszerveréről, majd titkosították magát a szervert, és ötmillió dollárt követelnek azért, hogy visszaadják a dokumentumokat. Bizonyítandó, hogy az anyag náluk van, negyvenhat képernyőfotót is közzétettek.
Az anyagok nemzetbiztonsági szempontból extra érzékenyek, védelmi beszerzésekről, belső levelezésekről, a magyar haderő valós képességeiről szólnak.
Az ellopott, majd titkosított fájlok december elsején egymillió dolláros kikiáltási áron kerültek vissza az internetre.
(Kiemelt kép: joffi / Pixabay)