„Köszönjük
A lényeg

A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó Szövetség - beszólt az NFI-nek Rév Marcell

6/01/2025 13:12

| Szerző: Klubrádió

Rév Marcell Emmy-díjas operatőr azt javasolja a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetőinek, hogy mondjanak le – vette észre a Telex.

Az operatőr Facebook posztjában úgy fogalmaz: „A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó Szövetség. Hétfőn kezdődik az első munkahét az évben, tökéletes alkalom beadni a lemondásokat”, írta vasárnapi, nyilvános bejegyzésében a filmes. Rév Marcell ma azzal pontosította a bejegyzést, hogy a filmügyi kormánybiztosra (Káel Csabára) és a döntőbizottság tagjaira gondolt, nem a Filmlabor vagy az Archívum munkatársaira.

A bejegyzésben a nemzetközi hírnevet szerzett operatőr azt a pénteki cikket osztotta meg, ahol arról írtak, hogy tavaly már több magyar film készült saját finanszírozásból, mint államiból.

A portál emlékeztet, míg a Nemzeti Filmintézet (NFI) hat 2024-ben megjelent filmet támogatott, addig összesen tíz olyan nagyjátékfilm került forgalmazásba, amelyeket máshogy finanszíroztak. A bevételt nézve is a független filmek vezetnek, ezek 1,4 milliárdot termeltek, az államiak viszont csak 1,2 milliárdot. A különbség első ránézésre nem tűnik nagynak, úgy viszont különösen szembeötlő, amíg a NER kegyeltjei akár több milliárd forintot is kaptak az adófizetőktől olyan projektekre, mint a Most vagy soha! vagy a Hogyan tudnék élni nélküled?, addig a független filmeken jellemzően baráti áron vagy szívességi alapon dolgozik a stáb.

(Telex)