„Zajlik
A lényeg

A vártnál is nagyobb választási győzelem néz ki Orbán szövetségesének Ausztriában

29/09/2024 18:36

| Szerző: Klubrádió

Az előrejelzésekben szereplő kiemelkedő számokhoz képest is jobb eredményt érhetett el a vasárnapi ausztriai parlamenti választáson az exit pollok szerint a szélsőjobboldali Szabadságpárt.

A populista, szélsőjobboldaliként is számontartott Szabadságpárt (FPÖ) nyerte az osztrák alsóházi törvényhozási választásokat az előzetes felmérések szerint. Az FPÖ a korábbi közvélemény-kutatások alapján jósolt 26 százalék körül eredménynél 3 százalékkal többet érhet el. Ezzel minden jel szerint megnyerte a választást, míg a második helyen várhatóan az eddig kormányzó jobbközép Néppárt végez, míg a szociáldemokraták a harmadik helyre futnak be. Az azonban, ahogy arról a korábbi elemzések is szóltak, bizonytalan, ki tud majd kormányt alakítani, talál-e magának koalíciós partnert az FPÖ, amely Orbán Viktor és a Fidesz egyik legfontosanbb nyugati szövetségese, és akivel együtt alapították a Patrióták frakcióját az Európai Parlamentben.

A Politico címú portálon közölt exit poll szerinti eredmények:

  • Osztrák Szabadságpárt (FPÖ): 29.1 százalék
  • Osztrák Néppárt (ÖVP): 26,2 százalék
  • Szociáldemokrata Párt (SPÖ): 20,4 százalék
  • Neos: 8,8 százalék
  • Osztrák Zöld Párt: 8,6 százalék
  • Osztrák Kommunista Párt (KPÖ): 2,3 százalék(bejutási küszöb alatt)
Osztrák választások
 
 Werner Kogler osztrák alkancellár, a Zöld Párt vezetője, (b), Andreas Babler, az Ausztria Szociáldemokrata Pártjának (SPÖ) elnöke (b2), Karl Nehammer néppárti osztrák kancellár (k) és Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke (j2) a három nappal az osztrák parlamenti választások előtt rendezett televíziós vita kezdetén Bécsben, 2024. szeptember 26-án. MTI/EPA/Filip Singer