„Klubrádió
A lényeg

Együtt indulna Karácsony és Márki-Zay

4/10/2021 19:48

| Szerző: Klubrádió

Megbeszélésüket követően sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, hogy közös kormányzásra készülnek. A kérdés csupán annyi, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter a Hódmezővásárhelyen megtartott sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy együtt készülnek kormányzásra, de még nem döntötték el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt – írja a 444.

Mindkét fél a közösen döntéseket hangsúlyozta. Karácsony pedig azt is bejelentette, kezdeményezni fogják az Országos Előválasztási Bizottságnál, hogy a szavazólapon a nevük egymás mellett legyen.

Márki-Zay olyan új alkotmányt szeretnének létrehozni, amely mellett nem alakulhat ki diktatúra.

Márki-Zay azt mondta, a kormányváltás után Hadházy Ákos vezetésével zajlik majd az elszámoltatás és a korrupcióellenesség. Azt mondta, a családtámogatási rendszer megtartásában is megegyeztek, és kiállt a határon túli magyarok mellett is.

Megerősítette, hogy konszenzus nélkül nem lesznek döntések az új kormányban, és napokon belül lezárják a tárgyalássorozatot.