„Köszönjük
A lényeg

Éhségsztrájkba lépett a két börtönbe zárt lengyel ellenzéki képviselő

11/01/2024 12:38

| Szerző: Klubrádió

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wąsik, a volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este vele együtt letartóztatott Marius Kamiński korábbi belügyminiszter már korábban bejelentette ugyanezt a szándékát. 

A bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte az érintetteket az általuk 2007-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) párt első kormányának időszakában a korrupcióellenes harc keretében elkövetett hatáskörtúllépés miatt. A korábbi belügyi vezető mostani letartóztatása előtt az új lengyel igazságügyi miniszternek címzett nyilatkozatában a "politikai bosszú aktusának" nevezte a mostani lépéseket, amit azt tett lehetővé, hogy a az szejm, az alsóház elnöke megfosztotta az elítélteket képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.

 
 Maciej Wąsik, volt lengyel belügyminiszter-helyettes, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt képviselője
Fotó: MSWiA / Wikimedia Commons