„Klubrádió
A lényeg

Gubás Gabi szívesen kimaradt volna az Elk*rtukból, mégis vállalta

22/09/2021 15:39

| Szerző: Klubrádió

„Szívesen kimaradtam volna ebből a filmből a politikai felhang miatt, ugyanis volt már részem meghurcoltatásban” – mondta Gubás Gabi, aki Dobrev Klárát játssza a kurzusfilmben. Felidézte, hogy miután eljátszotta Tóth Ilonát az 56 06 című Mohácsi János-féle darabban, gyalázkodó üzeneteket kapott.

„Érdekes, hogy amikor először elolvastam a forgatókönyvet, megfogalmazódott bennem, hogy ez a történet első sorban emberekről szól, éljenek bárhol, legyenek bárhol, álljanak bármilyen oldalon, mindig a cél szentesíti az eszközt, csak nem mindegy, hogy mi a cél és mi az eszköz” – nyilatkozta Gubás Gabi, aki Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc feleségét játssza az Elk*rtuk című filmben. A színésznő a film Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, izgalmas kihívásnak találta a politikusnő szerepét.

Gubás Gabi azt is közölte: amikor először elolvasta a forgatókönyvet, nagyon jónak találta az írást, és az fogalmazódott meg benne, hogy „ez a történet elsősorban emberekről szól, és éljenek bárhol, legyenek bárhol, álljanak bármilyen oldalon, mindig a cél szentesíti az eszközt, csak nem mindegy, hogy mi a cél és mi az eszköz”. 

Aztán arról is beszélt, hogy miért vállalta el Dobrev szerepét: „Szívesen kimaradtam volna ebből a filmből a politikai felhang miatt, ugyanis volt már részem meghurcoltatásban”  – mondta, majd felidézte, hogy miután eljátszotta Tóth Ilonát az 56 06 című Mohácsi János-féle darabban, hajnali 4-kor kapott gyalázkodó sms-eket vagy telefonhívásokat, akkor is, amikor már rég leadta a szerepet, mert épp az első gyermekét várta. 

Ennek ellenére azért vállalt szerepet a filmben, mert abban hisz, hogy „ha kinyílik nekem egy ajtó, az nem véletlen, ha kinyílt, akkor be kell valahogy lépnem, és az a tapasztalatom, hogy később fogom megtudni, hogy miért volt fontos ez nekem, főként az emberi fejlődésemben”.

Hozzátette: „most, hogy eljátszottam Klára szerepét, leforgattuk a filmet, arra jutottam, hogy talán nálam volt Klára szerepe a legjobb kezekben”.

Azt is mondta, igyekezett közös pontot találni a szereppel, és arra jutott, hogy „a közös pont, amit találtam, a férje melletti kitartás és maximális lojalitás”, de a film viszonylag kevesebb lehetőséget adott a személyiségének megformálásra, kibontására.

Azt is elárulta, hogy amikor találkozott a rendezővel, mindketten úgy gondolták, hogy szeretnék Klára emberi arcát kidomborítani, ezért át is írták a meglévő anyagot. Azt ő sem árulta el, hogy ki játssza Gyurcsányt.

Korábbi hírek szerint mintegy 800 millió forintból forgatták a filmet.

(via Magyar Narancs)