„Köszönjük
A lényeg

Gyurcsány: Amit Orbán mond, az a bűnök bűne

23/10/2024 17:40

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Wilk Valentin

A DK elnöke október 23-án az Ötvenhatosok terén a forradalom emlékezete kapcsán is azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a gyilkosokat védi, és azok is hazudnak, aki semlegességet próbálnak mutatni jó és rossz küzdelmében.

A DK szerint a nemzeti függetlenség ünnepét árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni.  A magyar kormány a gyilkos oldalára áll, mentegeti, és elhazudja, '56, a magyar szabadság és függetlenség ügyét, és elárulja népét és el szövetségeseit - hangoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő a fővárosi Ötvenhatosok terén. Itt azt mondta, hogy a DK nevében meghajtják fejüket Nagy Imre és mártírtársai előtt, őket a magyar szabadság, a magyar függetlenségért folytatott küzdelem igaz hőseinek tekintik, olyan hősöknek, akik megérdemlik a haza tiszteletét.

Gyurcsány szerint a kormány a gyilkos oldalára áll, és amiket az áruló miniszterelnök mond a védelmükben, azok nem egyszerűen ocsmányak, hanem a bűnök bűneiként hatnak. A magyar szabadság ügyét hazug módon nem lehet szolgálni, és azok is hazudnak, aki semlegességet próbálnak mutatni jó és rossz küzdelmében.

2024. október 23. A lényeg-részlet / Gyurcsány ferenc beszédének részlete - 2024.10.23.
00:36
00:00