„Zajlik
A lényeg

Gyurcsány nem zárta ki, hogy együttműködne Magyar Péterrel

4/06/2024 21:54

| Szerző: Klubrádió

"A DK mindenkivel együttműködik, aki elutasítja a Fideszt. A Fidesznek ezt a kormányzati gyakorlatát, és elutasítja ezt a kormányzati filozófiát, amit képvisel. Ha Magyar Péter is úgy gondolja, hogy elutasítja, akkor természetesen" – mondta Gyurcsány Ferenc egy tévéinterjúban.

A DK elnöke az ATV-ben válaszolt arra a kérdésre, hogy együttműködne-e 2026-ban Magyar Péterrel. Szerinte a világ legnormálisabb módja, hogy a különböző pártok együttműködnek. Szerinte a Fidesz lóg ki nyilvánvalóan demokratikus keretek közül.

Gyurcsány Ferenc ezzel együtt hangsúlyozta, hogy szerinte Magyar Péter alapállítása nem igaz, nincs titkos együttműködésük a Fidesszel. Nincs kék Fidesz – jelentette ki. A volt miniszterelnök azt megerősítette, hogy a DK költött Magyar Pétert bíráló kampányra, de úgy fogalmazott: „vigyáztunk is arra, hogy még véletlenül se lehessen azt hinni, hogy igaztalan állításokkal akarjuk az ő renoméját rontani. Csak tőle idéztünk.”

Beszélt arról is: a mostani kampánynak az az érdekessége, hogy megérkezett egy új szereplő és ezt a szereplőt kellett elhelyeznünk a politikai térképen. A választást követően lesz látható az ország új politikai szerkezete.  Szerinte a következő választásokig minden bizonnyal három meghatározó szereplő lesz: a Fidesz, a Tisza és DK.

Arra a kérdésre, hogy ő személyesen miért nem vitázott Szentkirályi Alexandrával vagy Magyar Péterrel, hiszen mindketten kihívták őt, azt mondta: nincs versenyhelyzetben az említett politikusokkal, és „nem dolga a népszórakoztatás”. Szerinte Magyar Péter hibát követett el, hogy több érdemi vitát nem vállalt. Jobban járt volna, ha "valóságos vitára hajlandó azokkal, akik a valódi riválisai" – tette hozzá.

(via 24.hu)