„Köszönjük
A lényeg

Hadiállapotot hirdetett Dél-Korea elnöke

3/12/2024 16:04

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

A dél-koreai elnök, Jun Szuk Jol kedden késő esti, előre be nem jelentett televíziós beszédében hadiállapotot hirdetett, azzal vádolva az ország fő ellenzéki pártját, hogy Észak-Koreával szimpatizál és államellenes tevékenységet folytat.

Jun Szuk Jol nem közölte, hogy milyen konkrét intézkedésekre kerül sor. Hivatkozott a parlamenti többséggel rendelkező ellenzéki Demokrata Párt indítványára, amely a legfőbb ügyészek felelősségre vonására és a kormány költségvetési javaslatának elutasítására irányult – írja a CNN.

Az elnök az ellenzék akcióit „egyértelmű államellenes magatartásnak nevezte, amelynek célja a lázadás szítása”. Azt állította továbbá, hogy ezek a cselekmények „megbénították az államügyeket, és a nemzetgyűlést bűnözők barlangjává változtatták”.

A hadiállapotot szükséges intézkedésnek nevezte, hogy felszámolja ezeket a „szégyentelen Észak-párti, államellenes erőket”. A döntést azzal indokolta, hogy az emberek szabadságának és biztonságának védelme, az ország fenntarthatóságának biztosítása, valamint egy stabil nemzet átadása a jövő nemzedékeknek elengedhetetlen.

A Yonhap hírügynökség azonban arról számolt be, hogy a parlament bejárata le van zárva, és a törvényhozók nem tudnak belépni. Jun Szuk Jol azzal is vádolta az ellenzéket, hogy „drogparadicsommá” változtatja az országot, és a közbiztonságra és a megélhetésre káros helyzetet teremt. Azt is mondta, hogy a Demokrata Párt megpróbálja megdönteni a liberális demokratikus rendszert, kijelentve: „A nemzetgyűlés a liberális demokráciát aláásó szörnyeteggé vált, és a nemzet bizonytalan állapotban van, az összeomlás szélén tántorog”.

Biztosította a lakosságot: „A lehető leggyorsabban felszámoljuk az államellenes erőket és helyreállítjuk az ország normalitását”. Bár elismerte, hogy a hadiállapot okozhat némi kellemetlenséget, erőfeszítéseket ígért annak érdekében, hogy minimalizálják a lakosságra gyakorolt hatását.

Azt már a 444 teszi hozzá, hogy a hadiállapot elméletileg ideiglenes, de a gyakorlatban a végtelenségig is tarthat. A polgári hatóságok jogköreit erre az időre a hadsereg veszi át, a polgári jogok egy része felfüggesztésre kerül. Az ellenzéki Demokrata Párt vezetője szerint a hadiállapot kihirdetése alkotmányellenes.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Yonhap)