Hárman is átvennék Gyurcsánytól a DK vezetését
1/12/2024 17:21
| Szerző: Klubrádió
Az első DK-s politikus után, aki a héten jelentette be, hogy pályázik Gyurcsány Ferenccel szemben a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáért, újabb jelöltek szálltak versenybe.
A DK közölte, hogy Gyurcsány Ferencen kívül hárman jelentkeztek be a pártelnöki posztra, tehát összesen négy jelölt lesz – írta a 24.hu.
A lap szerint már tart a jelentkezők pályázatainak elbírálása. A DK-ban csak azután lehet valakiből jelölt, ha a jelentkezése után a jelölőbizottság pozitív döntést hoz.
A választási folyamatról Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a jelölőbizottság a szervezetekkel, a tagokkal konzultál, megnézi, hogy kinek mekkora a támogatottsága. A folyamat két hétig tart.
A DK józsefvárosi elnöke, Abd El Rahim Ali egy hete jelentette be, hogy indul a pártelnöki posztért. A Partizánnak a döntését azzal magyarázta, hogy Gyurcsány Ferenc nem találja a választ Magyar Péterre, nincs politikai innováció, jelentős az elégedetlenség a párton belül. A baloldal megújulásához Gyurcsánynak mennie kell, egyébként 2026-ban megsemmisülés vár a DK-ra – tette hozzá.
Rahimi Facebook-posztjában azt mondta,"az elmúlt időszak hirtelen szelei sajnos megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. Zátonyra futtatták a hajónkat" – mondta Abd El Rahim Ali, aki szerint eltávolodtak a szavazótábortól, egy sztereotípiának politizálnak. „Kényelmes, online fókuszú párttá váltunk, ez nem helyes.”