Szájer: Nem is volt eresz a házon, szabadságharcos vagyok
1/12/2024 11:08
| Szerző: Klubrádió
Műfelháborodásnak tartja Szájer József a részvételével négy éve zajlott brüsszeli melegorgián és közvetlen utána vele történtekre adott nyilvános reakciókat, annak fényében is, hogy tíz évvel korábban részt vett az új magyar alkotmány elkészítésében.
A politikai karrierjének véget vető esetről tudósító sajtó Szájer József szerint tele volt hazugságokkal. A Fidesz-alapító Szájerrel, aki a botrány miatt 2020-ban lemondott EP-képviselőségéről, és távozott pártjából, a Telex készített interjút.
Szájer, aki a NER kezdetén az új alkotmány szövegezésének vezetője volt, azt mondta, ő soha nem volt gyűlöletkeltő, abban már nem vett részt, hogy az Alaptörvénybe bekerült az is, hogy az anya nő, az apa férfi. Bár a homoszexuális tartalmúnak vélt könyvek befóliázásával egyetért, nem gondolja, hogy Magyarországon homofób kampányt vitt volna a kormány, sőt, szerinte érvényesül a jogegyenlőség, mindenki szabadon élhet, ennek a jogi környezete és a magánélet védelme is teljes mértékben rendben van. Magát egy olyan szabadságharcosnak tartja, aki mindig azért állt ki, hogy mindenki szabadon élhesse a magán- és a politikai életét is.
Annak kapcsán, hogy kormányoldali közlések összemossák a homoszexualitást és a pedofíliát, a szintén Fidesz-alapító, rendszeresen a kormánypolitikát propagáló publicista Bayer Zsolt a brüsszeli botrány után pedig arról írt, hogy az elfajzás egy olyan lefelé tartó spirál, amely a pokolba vezet, Szájer azt mondta, rá nem mondta Bayer, hogy pedofil, egyébként pedig mindenki védje meg a saját jogait, pereskedjen, akinek a magánszféráját megsértik.
Az interjúban a volt politikus arról is beszélt, szerinte a brüsszeli orgia után a sajtó tele volt hazugságokkal vele kapcsolatban. Azt azonban nem mondta el, konkrétan milyen közlésekre gondol, csak annyit, hogy bár a róla szóló hazugságok azért ennél fajsúlyosabbak, de például nem is volt eresz a házon, ahol a melegorgia zajlott, és a helyszín sem az volt, amiről a beszámolók szóltak. Hogy Szájer mire gondolhatott, a Telex igyekezett megfejteni, de biztos eredmény nélkül.
Szájer néhány hete, november elején jelentette be, hogy a Fidesz-közeli XXI. Század Intézetet vezető Schmidt Mára felkérésére tanácsadóként – és hangsúlyozottan nem politikusként – visszatér a közéleti ügyekkel való foglalatossághoz. Eközben harmincéves politikai pályájáról interjúkötet jelent meg Frontvonalban címmel.