„Köszönjük
A lényeg

Kamu egyeztetéseket csinál a kormány

24/10/2024 14:22

| Szerző: Klubrádió

Leginkább csak formálisan egyeztet a kormány - ez derül ki a K-Monitor kutatásából, melyben 1700 konzultációs csomag alapján elemezték, hogy miként változott meg Magyarországon a társadalmi egyeztetés gyakorlata. 

Az egyeztetésekre hagyott szűk határidőkből  - mindössze 6 esetben határoztak meg 8 napnál hosszabb határidőt  - arra lehet következtetni, hogy a jogszabálytervezetek közzététele többnyire késői fázisban történik meg, amikor már bőven beindul a kormányzati jogalkotó gépezet, ezért ténylegesen nehéz aktívan beleszólni a folyamatba. Továbbra is jellemző, hogy bizonyos, közérdeklődésre igencsak számot tartó, jelentős jogszabálytervezetek nem kerülnek társadalmi egyeztetésre. Ilyen például a Szuverenitásvédelmi Hivatalról és a digitális állampolgárságról szóló tizenkettedik, illetve a köztársasági elnök kegyelmi jogköréről szóló tizenharmadik Alaptörvény-módosítás.

 
K-Monitor
 

 

Az egyeztetések alkalmával beérkezett véleményekre adott válaszok alapján sem mondható, hogy a minisztériumok valóban elkötelezettek-e a szélesebb körű bevonás iránt. A “szakmai elutasító érvek” közül mintegy 1119 esetben használta a kormány a “A módosítás nem szükséges, a szabályozás a jelenlegi jogi környezetben biztosított”, további 1046 esetben pedig “A tervezet a kormány döntését hajtja végre” érveket. Az sincsen persze jobban kisegítve, akinek a javaslatát  “jogi” alapokon utasították el: 995 észrevételt utasítottak el azért, mert “A javaslat ellentétes a jogalkotói szándékkal”, 935-öt pedig amiatt, hogy az észrevétel “Túlmutat a szabályozás keretein”.

Mindeközben az is megfigyelhető, hogy számos szervezet és állampolgár szívesen élne a részvétel lehetőségével.  Összesítésünk szerint csaknem 4200 érdekelt vett részt az elmúlt két év során társadalmi konzultációban – nagy részük (legalább 3500 fő) magánszemély, további 400 érdekeltet szakszervezetként, érdekképviseleti szervezetként, kamaraként vagy egyéb társadalmi szerveződésként lehet beazonosítani. Viszonylag nagy számban véleményezték a tervezeteket cégek is.