„Köszönjük,

Karácsony: Alkotmánysértő a városok kifosztása

19/02/2021 15:33

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán értékelte az Alkotmánybíróság döntését a gödi ügyről, amely szerinte túlmutat önmagán, ugyanis a kormánynak kompenzálnia kell az önkormányzatokat.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán osztotta meg a hírt az Alkotmánybíróság döntéséről. A főpolgármester azt írta, a testület szerint ugyan nem alkotmányellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, de a kormányzat még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem vonhatja el kompenzáció nélkül a helyi adóbevételeket úgy, hogy azzal az önkormányzati feladatok ellátását, a közszolgáltatásokat veszélyeztesse.

Úgy fogalmazott: immár az Alkotmánybíróság is egyértelművé tette, amit hónapok óta mondogatnak; a kormánynak a saját alaptörvényéből fakadóan is „kutya kötelessége” kompenzálni az önkormányzatok felé az iparűzési adó csökkentését.

Hangsúlyozta: a pénteki döntés alapján minden önkormányzatot, a 25 ezer lakosúnál nagyobb településeket és a megyei jogú városokat éppúgy átláthatóan és teljeskörűen kell kompenzálnia a kormánynak, mindenféle politikai megkülönböztetéstől mentesen. 

Megismételte álláspontját arról, hogy a városok kifosztása nem csak, hogy nem kormányzás, de még alkotmányellenes is. A budapesti városvezetés meghívót kapott Gulyás Gergely miniszterhez, ahol remélhetőleg megkezdődik a párbeszéd a főváros kompenzációjáról.

A döntés itt olvasható.