„Zajlik
A lényeg

KEHI: Nyomozás van folyamatban a Diákhitel Központ gazdálkodásával kapcsolatban

2/10/2024 17:50

| Szerző: Klubrádió

Nyomozás van folyamatban a korábban Magyar Péter (a Tisza Párt jelenlegi elnöke) által vezetett Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban – derült ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerdai közleményéből.

Ahogy arról mi is beszámoltunk a nap folyamán, az Átlátszó birtokába került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy 2021-es jelentése, amely szerint túlárazott és felesleges kutatásokat, elemzéseket rendelt meg a még Magyar Péter vezetése alatt álló Diákhitel Központ (DHK). Sokszor a valódi verseny is elmaradt. A KEHI 52, 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen.

A KEHI szerdai közlése szerint a vonatkozó kormányrendelet alapján tanácsadó tevékenységet folytatott a Diákhitel Központ Zrt. működése és gazdálkodása tárgyában. Ennek eredményeként véleményt készített, amivel lezárta a tanácsadói tevékenységet, az ügyben ellenőrzési jelentés nem készült.

"A Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban, melyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak" – írják a közleményben.

Magyar Péter reagált is, és úgy fogalmazott: a KEHI a Diákhitel Központtal kapcsolatban nem tudott feljelentést tenni, mert nem talált bűncselekményt, de most, három évvel később kiadják a 2021-es, legfelsőbb politikai utasításra, zsarolási céllal készített kormányzati jelentést, hogy pár napra újra el tudja terelni a propaganda a figyelmet a valóságról.

A Tisza Párt elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hozzátette: a KEHI elnöke azt hazudja, hogy csak tanácsadást végeztek, miközben a valóság az, hogy miniszterelnöki utasításra szálltak ki anno a Diákhitel Központhoz rendőrökkel a házassága megromlásakor.

Eközben szerdán leszakadt egy mezőtúri iskola homlokzata, míg múlt héten a Péterfy Sándor Utcai Kórházban szakadt le a plafon, naponta gyullad ki egy mozdony, és már 400 forint felett jár az euró árfolyama, a kormány pedig épp egy kastélyban ülésezik és árusítja ki a hazánkat és szórja a százmilliárdokat az aljas lejárató propagandájára – írta Magyar Péter.