Kénytelen behódolni a kormánynak a Műegyetem
10/12/2024 06:14
| Szerző: Klubrádió
Belekényszerítették a modellváltásba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet (BME), a Szenátus az egyetem túlélése érdekében döntött – nyilatkozta a Népszavának Halmos Balázs egyetemi docens, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete műegyetemi szervezetének tagja, miután a testület tegnap megszavazta: új működési rendszer jön létre, az egyetem fenntartói joga egy, az állam által létrehozott gazdasági társasághoz kerül.
Halmos Balázs a lapnak elmondta: az elmúlt időszakban világossá vált, hogy az eddigi állami fenntartás keretei között nem biztosított az egyetem működéséhez szükséges finanszírozás. Amit azért tart különösnek, mert az új működési modell szerint az intézmény továbbra is kap majd állami forrásokat, még többet is, mint eddig, vagyis a szükséges összegek elvben rendelkezésre állnak. De úgy tűnik ezt csak akkor kapják meg, ha hajlandóak együttműködni a krománnyal.Hozzátette, egyelőre nem látnak garanciát arra, hogy az új működési forma jó irányba viszi az egyetemet.
A fenntartás azonban ebben az esetben nem egy alapítványhoz, hanem egy Zrt.-hez kerül, az ígéretek szerint a legfőbb akadémiai döntéshozó testület pedig továbbra is a Szenátus lesz. Halmos Balázs ugyanakkor rámutatott: a jelenlegi helyzet is jól példázza, hogy a finanszírozás oldaláról a Szenátus döntései is befolyásolhatók.
A BME az utolsó állami egyetemek egyike, amelyek még nem estek át modellváltáson az elmúlt években. Idáig összesen 21 felsőoktatási intézmény került olyan vagyonkezelő alapítványok fenntartásába, melyek irányító testületeibe, vagyis kuratóriumaiba kormányközeli személyek kerültek be – emiatt az EU Tanácsa ki is zárta ezeket az intézményeket az uniós Erasmus+ oktatási csereprogramból és a Horizont kutatási programból.
(Népszava)