Kirúgták a nyírmeggyesi gyerekvetkőztető tanárt
20/09/2024 17:09
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Miután a rendőrség csütörtökön nyilvánosságra hozta a megalapozott gyanúját.
Pénteken megszüntették a nyírmeggyesi gyerekvetkőztető tanárt jogviszonyát, miután a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúját csütörtökön nyilvánosságra hozta – közölte Telex-szel a Belügyminisztérium.
"Az esetlegesen szükséges fegyelmezés sem indokolhatja a gyermek megalázását és nem magyarázhatja az osztálytársak előtt történő levetkőztetés módszerét” – indokoltak.
Mint mi is megírtuk, a 44 éves nő büntetésből alsóneműre vetkőztette diákjait, volt olyan, hogy a gyerekeknek azért kellett alsónadrágban, bugyiban kiállniuk az osztály elé, mert futkároztak az aulában.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a tanítót, miután a szülők feljelentetést tettek ellene nevelési módszerei miatt.