„Klubrádió
A lényeg

Lócitrom: Rákay nekiment Hajnal Miklósnak

23/08/2021 18:35

| Szerző: Klubrádió

A Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós a budakeszi templom mellett terjengő bűz forrásáról írt posztot, amelyben megjelölte Rákay Philipet, aki a díjugrató pályáján felgyűlt trágyát a templom mellett helyezte el. Rákay a poszt alatt durván kikelt magából.

Ahogy arról a Klubrádió is beszámolt, büdös volt a Makkos-réten, és a Momentum három politikusa, Hajnal Miklós, Szemző Áron és Vadász Gábor utánajárt a budakeszi bűzről szóló panaszoknak. Arra jutottak, hogy Rákay Philip a díjugrató pályája helyett a budakeszi templom mellé helyezi el a lótrágyát.

Rákay Philip az ATV Híradójának azt mondta, csak ideiglenesen állt a saját kapuja előtt a konténer, hogy a budakeszi templomhoz hordják a lótrágyát Rákay lovardájából – írja a 444. „Most sem arról van szó, hogy én tudatosan borsot vagy lócitromot törjek a templomba járók orra alá, tudatosan ide hordatom el valahonnan a lótrágyát, nem erről van szó, arról van szó, ahogy látszik, ez az istállóépület pontosan a templom telekhatára mellett található” – mondta Rákay.

Azt mondta, eddig sem panaszkodtak a hívek, ahogy most sem érkezett hozzá jelzés a szagról, bár a Momentum erre úgy reagált, hogy ha nem zavarta volna a kirándulókat, hozzájuk el sem jut a hír.

A momentumos Hajnal Miklós pedig vasárnap arról írt a Facebookon, hogy Rákay „azt hazudta, hogy a lócitromos konténere csak ideiglenesen állt a 7400m2 telke melletti természetvédelmi területen. Rákay hazugságával ellentétben azonban a helyi lakosok nem most fotózták le először a konténerét, hanem januárig visszamenőleg is kaptunk róla képeket”.

A fényképeken egyértelműen látszik, hogy a konténerek már télen is ugyanott voltak elhelyezve, így az ideiglenesség nem áll meg.

Válaszul Rákay Philip kommentben a következőket írta: "Te hazugozol, te politikai kisegítő iskolás hülyegyerek? Még szánalmasabb vagy, mint a Fegyőr nevű főnököd, ami – valljuk be – nem kis teljesítmény, mert ő mára már önmaga paródiája!"

 
Rákay kommentje a momentumos Hajnal Miklós posztja alatt
 Fotó: Facebook