„Klubrádió
A lényeg

Márki-Zay elégedetlen az ellenzék ígéreteivel

15/07/2021 07:15

| Szerző: Klubrádió

Tóth Csabát támogatni Hadházy Ákossal szemben komoly aggályokat vet fel az ellenzéki pártok elszámoltatási szándékával szemben – erről beszélt Hódmezővásárhely polgármestere. Baranyi Krisztina is kételyeinek adott hangot.

Az eddigi ellenzéki ígéreteknél jóval pesszimistább képet festett a választások utáni elszámoltatás lehetőségeiről az a beszélgetés, amit a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezett szerda délután a Ferencvárosi Művelődési Központban – írja 444. A megszólalók az ellenzéki vezetésűvé váló önkormányzatok sem kezdték tömegesen feltárni a helyi ügyeket 2019 óta.

„Ha valaki a saját pártja által vezetett önkormányzatokban nem csinál elszámoltatást, akkor feltehetően kormányon sem akar majd elszámoltatást csinálni. Ha valaki úgy gondolja, hogy Tóth Csabát érdemes támogatni - és azért elég sok párt választotta Tóth Csabát Hadházy Ákossal szemben - akkor azért kétségek merülnek fel, hogy az a párt akar-e elszámoltatni” – mondta Márki-Zay Péter, aki szerint Hódmezővásárhelyen kívül nagyon kevés önkormányzatnál álltak neki a Fidesz ügyeinek feltárásához. Érdet, Pécset és az I. kerületet emelte ki.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője (fb)
Facebook
 

Az MSZP 2002-es győzelmét követően bebizonyosodott, hogy az elszámoltatást inkább "elsunnyogják". Ezt Keller László, a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkára mondta. Szerinte a saját párttársai lehetetlenítették el, amikor komolyabb ügyekre akart rámenni.

Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter szerint a probléma megoldódik az igazságügyi vezetők lecserélésével, mert szerinte a dolgozók, így felszabadultan végezhetik munkájukat 2022-ben.

„Én azt látom az elmúlt 10 év leginkább állami szintre emelt gyakorlatának, hogy amikor valamit el akartak lopni, arra egyszerűen alkottak egy törvényt, vagyis abban a pillanatban ez a törvény már törvényesítette a lopást, és ez a mai napig így van” – mondta Baranyi Krisztina, aki pont emiatt az országos elszámoltatással kapcsolatban is szkeptikus.

Márki-Zay Péter is arról számolt be, hogy Hódmezővásárhelyen is csak egyetlen egy esetben indult nyomozás a feljelentéseik következtében, az önkormányzat számítógépes rendszere elleni hackertámadás ügyében. De annál is csak próbára bocsátás lett az ítélet. Az összes többi ügyet lezárták. De szerinte egy rendszerváltás után érdemes újra elővenni ezeket az előkészített aktákat. De hogy nem csak a kis halakat kapják el, vádalkukon keresztül kell elérni a fő bűnösöket. Egyébként Márki-Zay azokat az ellenzéki önkormányzatokat is korruptnak tartja, aminek a közbeszerzésein sosem nyernek fideszesek.