„Köszönjük
A lényeg

Még 50 centit emelkedik a Duna

20/09/2024 07:30

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Lassabb lesz az apadás is, mint ahogy azt korábban a szakemberek becsülték.

"Lassú emelkedés várható Budapestnél, szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezt követően lassú apadásnak indul a folyó" – mondta Láng István országos vízügyi főigazgató az M1-nek csütörtökön.

Láng úgy fogalmazott: "nagy az árvíz és nehéz a védekezés". Elmondta, a Duna átlagos vízszintje ugyan mintegy ötven centivel elmarad a 2013-as áradás vízszintjétől, de védvonalak terhelése így is igen jelentős.

Az országos vízügyi főigazgató tájékoztatása szerint jelenleg tetőzésközeli állapotban van a Duna Nagybajcsnál, de péntektől már várhatóan elindul az apadás a folyó északi szakaszán.