„Köszönjük
A lényeg

Mégsem küldik haza a Fülöp-szigeti vendégmunkásokat

10/01/2025 06:50

| Szerző: Klubrádió

Gyorsan meggondolta magát a kormány - számol be a HVG.

A lap emlékeztetett, a kormány karácsony előtt adott ki egy rendeletet, mely szerint 35 ezerre csökkentik a vendégmunkás-kvóta maximumát, csak grúzok és örmények jöhetnek. Ugyanis azt a feltételt szabták meg, hogy csak olyan országokból dolgozhatnak vendégmunkások itthon, amelyekkel Magyarország vagy az Európai Unió visszafogadási megállapodást kötött, vagy pedig amely ország rendelkezik Magyarországon egy olyan, az adott ország által államilag elismert szervezettel vagy irodával, amely kötelezettséget vállal arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér.

A tegnap délután megjelent Hivatalos Értesítőben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye éppen a rendelet utóbbi pontjára hivatkozva nevezi meg a Fülöp-szigeteket a feltételnek megfelelő országként. Tehát maradhatnak, illetve jöhetnek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások. Az nem derül ki a közleményből, hogy december 23. és január 9. között milyen ottani szervezet kezdett működni Magyarországon, amely a karácsony előtti kormányrendelet kiadásakor még nem volt.