Megszállták a nyomozók az Integritás Hatóságot
16/01/2025 08:46
| Szerző: Klubrádió
A Központi Nyomozó Főügyészség egyelőre csak egy rövid közleményt adott ki, mely szerint a "folyamatban lévő nyomozásában a mai napon összehangolt eljárási cselekményeket hajtanak végre."
A nyomozó főügyészségen bejelentésre indult büntetőeljárásban jelenleg több helyszínen – köztük az Integritás Hatóságnál – zajlanak eljárási cselekmények.
Az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan még a mai napon adnak.
A Népszava értesülései szerint az Integritás Hatóság vezetője áll az ügyészségi razzia célpontjában, Biró Ferencet hűtlen kezeléssel gyanúsíthatják, mert felmerült a gyanú, hogy magánéleti célokra használta az állami szerv pénzügyi forrásait.
Az Integritás Hatóság egy állami szervezet, mely honlapjuk szerint "minden olyan esetben fellép, ahol álláspontja szerint valamely, az európai uniós források felhasználása vagy annak ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet, ideértve a szerződéskötőt is, nem tette meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely érinti az európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodását vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, vagy ennek komoly kockázata felmerül".