„Köszönjük
A lényeg

Nem talált felelőst a Mentőszolgálat a Magyar-ügy kiszivárogtatása után

27/10/2024 09:41

| Szerző: Klubrádió

"Hazudik a Mentőszolgálat" - reagált Magyar Péter, aki szerint pontosan tudható, ki a szivárogtató, miután az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) lezárta belső vizsgálatát a politikus nyilvánosságra került korábbi esetlapja ügyében, és nem találtak felelőst a szivárogtatásért.

Az ügy még 2023 februárjában kezdődött, amikor Varga Judit akkori igazságügyi miniszter mentőt hívott férjéhez, Magyar Péterhez gyógyszermérgezés gyanúja miatt. Varga később a Frizbi című műsorban így emlékezett vissza: "Ott volt egy ilyen xanaxos levél úgy, hogy már csak egy darab volt a tízes levélben, nem tudtam, hogy csak egyet vett be, vagy 9-et, vagy 8-at". A mentők végül nem látták el Magyart, mivel ő elhagyta a helyszínt.

Az eset idén májusban került reflektorfénybe, amikor a Bors című lap nyilvánosságra hozott egy, az OMSZ-től származó jegyzőkönyv-részletet. Bár a dokumentumban kitakarták a személyes adatok nagy részét, több információ - köztük a helyszín, illetve egy 41 éves, Péter keresztnevű férfi említése - alapján egyértelmű volt, kiről szól a jelentés.

A szivárogtatás után az OMSZ vizsgálatot indított, amelynek eredményéről most tájékoztatták az RTL Híradót. Eszerint "dolgozóik körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt."

Magyar Péter élesen reagált a vizsgálat eredményére. "Nyilvánvalóan hazudik az Országos Mentőszolgálat NER-káder vezérigazgatója" - jelentette ki az RTL-nek, hozzátéve: "Minden listázva van, dátum, másodpercre pontosan, látni, hogy ki milyen kóddal lépett be és egy bizonyos személyhez köthetően milyen adatot töltött le."

Egészségügyi szakértők szerint súlyos szabálysértés történt. Kunetz Zsombor, a Röntgen blog szerzője korábban úgy nyilatkozott, hogy az OMSZ vezetését azonnali hatállyal el kellett volna bocsátani, mivel az ilyen jellegű adatszivárgás "olyan bizonytalanságot szül a társadalom egészében az Országos Mentőszolgálat adatkezelésével kapcsolatban, amely nem tolerálható." Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte egy kormányinfón, hogy jogsértés történt.

Magyar Péter feljelentést tett mind az OMSZ, mind a Bors ellen, és információi szerint nyomozás is indult az ügyben. Emellett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is vizsgálatot folytat, amelynek eredménye Péterfalvi Attila elnök közlése szerint két héten belül várható.

Ez nem az egyetlen eset, amikor Magyar Péterrel kapcsolatos szenzitív adatok kerültek nyilvánosságra. Szeptemberben a Magyar Nemzet közölt védett egészségügyi információkat nem csak róla, hanem édesanyjáról és nagyszüleiről is. A kormány erre úgy reagált, hogy "Magyar Péter közszereplővé vált, viselnie kell a nyilvánosságot akkor is, ha az neki kellemetlen."