Olyan gyászos a pálya, hogy a teljes vasúti forgalom leáll Ajka és Veszprém között
11/12/2024 06:23
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Mától, fél évre.
A korábbi vizsgálatok feltárták, hogy a 20-as számú Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszán a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, így a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát. A vasúttársaság ezért a soron következő felújítási időszak kiemelt beruházásaként tervezett a mélyszivárgó építésével, a biztonságos közlekedés érdekében pedig ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be az érintett szakaszon.
Az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a pályaállapot romlása felgyorsult, így a felújítási munkálatokat is a lehető legrövidebb idő alatt elő kell készíteni és végre kell hajtani.
Ez a lépés azonban sajnálatos módon együtt jár a vasúti forgalom kizárásával. A felújítás jövő év elején kezdődhet és várhatóan fél évig tart. Ez idő alatt Veszprém és Ajka között buszokkal viszik majd az utasokat. Az InterCity vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek – tudatta a MÁV.