Orbán: Az ország biztonságban van
19/09/2024 08:42
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Budapesten szombaton tetőzik a Duna.
Csütörtök reggel újfent sajtótájékoztatót tartott az árvízvédelemre létrehozott operatív törzs ülése után Orbán Viktor,.
Elmondta:
– az ország biztonságban van, és hacsak nem történik valami váratlan, akkor a vizet mederben tudják tartani, és jövő hét közepéig az árhullám elhagyja az országot.
– Nyitottak egy ingyenes árvízvonalat, aki munkára jelentkezne azon majd megteheti.
– A mai tetőzési helyszín Mosonmagyaróvár környékén lehet,
– összesen 70 kilométerrel emelték meg a védelem alatt álló területek hosszát.
– Továbbra is úgy tűnik, hogy a jövő hét közepén hagyja el az országot a tetőzés déli irányba, Budapesten pedig szombaton tetőzhet a Duna.
– Ausztriából a következő egy hétben nem várható eső, így remélhetőleg nem kap utánpótlást az árvíz, és az elvonulás végleges lehet majd.
– További 200 főt mozgósítottak a vízügyi szakembereknél és a katonáknál is, a rendőröknél újabb 130 főt, a rendészeti hallgatók létszámát 53-mal emelték, az elítéltek számát is feltornázták. Összesen a hivatásos állományból tegnap 4392-en dolgoztak, ma már 5328-an. Tegnapról mára virradóra 130 ezer homokzsákot töltöttek meg az önkéntesek. (A Telex nyomán)