Orbán: Soros bírósága döntött a Magyarországra kirótt bírságról
14/06/2024 07:50
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kormányfő azt mondta, töri a fejét azon, hogyan fizesse ki úgy a büntetést, hogy az jobban fájjon Brüsszelnek, mint Magyarországnak.
Az Európai Bíróság a magyar kormány ellen hozott ítéletével kezdte pénteki interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádión. Magyarországnak azért kell napi egymillió eurót, azaz közel napi négyszáz millió forintot fizetnie, mert nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, többek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén. A magyar kormányt elmarasztaló ítéletet a miniszterelnök szerint "Soros György bírósága hozta meg".
Orbán kifejtette, sunyinak, váladékosnak, csigaszerűnek és nyálkásnak tartja a brüsszeli közeget. A kormányfő azt mondta, töri a fejét azon, hogyan fizesse ki úgy a büntetést, hogy az jobban fájjon Brüsszelnek, mint Magyarországnak.
Beszélt találkozójáról a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel. A megbeszélés eredményét Orbán Viktor úgy interpretálja, hogy Magyarország elérte, hogy nem kell háborúba menni Ukrajnába.
Természetesen a hétvégi önkormányzati és EP-választásokról is – a rá jellemző szófordulatokkal – kifejtette véleményét: "utcahosszal nyertük meg az európai uniós és önkormányzati választásokat abban a kérdésben, hogy a magyarok háborút vagy békét választanak".
Orbánnak mérsékeltek a reményei azt illetően, hogy sikerülne létrehozni egy új jobboldali frakciót az Európai Parlamentben. Szerinte ennek az az oka, hogy "két hölgy", Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök nem tud megegyezni.