Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Szolnok mellett
5/01/2025 15:48
A halál okáról a rendőrség nem nyilatkozott, de közölték, hogy az a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe.
Miközben a rendőrök bilincset tettek rá, rosszul lett, eszméletét vesztette, majd meghalt egy 40 éves férfi Zagyvarékason. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt is hívtak hozzá, akik folytatták a beavatkozást, de ők sem tudták megmenteni az életét – írta a rendőrség.
Az eset karácsony előtt történt Szolnokhoz közeli községben. A rendőrök december 22-én meg akartak állítani egy autót a 32-es számú főúton, mert úgy tudták, a sofőrjének nincs jogosítványa, a kocsi azonban továbbhajtott, és Zagyvarékasra beérve a főtéren nekihajtott egy betontalapzatnak. A sofőr kiszállt az autóból és elfutott a rendőrök elől, akik néhány száz méter után elfogták, majd ezt követően bilincselték meg.
A haláleset miatt vizsgálat indult a rendőrségnél, amelynek azóta részeredményei is vannak. A halál okát a rendőrség nem közölte, de azt írták, a soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe.
A haláleset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A parancsnoki kivizsgálás – mely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt – a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt – közölte a rendőrség.