„Köszönjük,
A lényeg

Vidnyánszky szerint fejenként ötmilliót kaptak a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színészei

5/07/2024 16:23

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Udvaros Dorottya nemrég azt mondta, a Nemzetiben balesetet szenvedett két kollégája azóta sem kapott semmilyen anyagi kompenzációt. Vidnyánszky Attila az Origónak reagált, az igazgató szerint november óta fejenként több mint ötmillió forintot kapott a két színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken.

Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész arról beszélt a Partizánnak adott szerdai interjúban, hogy a Nemzeti Színházban történt baleset miatt indított belső vizsgálat egy „látszatesemény” volt. Szerinte lehetett tudni, hogy a vizsgálat azt fogja megállapítani, hogy nincs egy személyi felelős. „Egyet nem is lehet találni, többet viszont igen. Elsősorban a darab rendezőjét és a színház igazgatóját, természetesen.” Udvaros elmondása szerint több alkalommal is jelezték Vidnyánszky Attilának a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, csoda, hogy nem történt korábban baleset.

A baleset, amelyről Udvaros beszélt, tavaly novemberben történt, amikor a Rómeó és Júlia előadása közben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia három métert zuhant, mindketten súlyosan megsérültek. A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila először benyújtotta a lemondását, de ezt Csák János akkori kulturális miniszter nem fogadta el. A baleset után belső vizsgálat indult, és Csák János később bejelentette, hogy nem találtak felelőst, a rendőrség viszont folytatta saját nyomozását.

Vidnyánszky Attila az Origónak azt mondta, nem igaz, hogy nem ismerik el az üzemi baleset tényét. Azt nem ismerik el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat a balesetért. „Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott” – mondta. Az igazgató „nem tartja kifejezetten kollegiális gesztusnak”, hogy Udvaros látszateseménynek nevezte a baleset miatt indított belső vizsgálatot.

Udvaros Dorottya azt is mondta a partizános interjúban, hogy a balesetet szenvedett két kollégája azóta sem kapott semmilyen anyagi kompenzációt. Hozzáfűzte, ahhoz, hogy a biztosító fizessen nekik, az intézménynek el kellene ismernie, hogy munkahelyi baleset történt, de a színház szerinte ezt tagadja.

Vidnyánszky erre reagálva azt nyilatkozta az Origónak, hogy november óta fejenként több mint ötmillió forintot kapott a két színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken. „A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

(via telex.hu, kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)