A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Megtámadta Karácsony Gergely Fudan Egyetemmel kapcsolatos népszavazási kérdését a Volner Párt a Kúriánál kedden – közölte a párt elnöke, a volt jobbikos és mihazánkos Volner János. Rajta kívül két magánszemély is megtámadta a kezdeményezést. A hvg.hu tudta meg, hogy a másik átengedett kérdést, amellyel az álláskeresési járadék folyósításának 3-ról 9 hónapra emelését szeretnék elérni, szintén megtámadta két magánszemély, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője magánszemélyként 7 millió forinttal támogatta az A Hang nevű civil szervezetet, amely az előválasztások lebonyolításában is feladatot vállalt – írja a Forbes.
„Az EU-n belüli összecsapások a marxista nyugat és a marxistátlanított kelet között folynak” – egyebek mellett ezt mondta a Szent István Intézet A következő ezer évért című konferenciáján Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Mellette beszédet tartott Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, és Balog Zoltán református püspök, volt miniszter is.
Karanténba vonult Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután a környezetében több ember is koronavírusos lett, írja a CNN.
Kórházba vitték Prágában Miloš Zeman cseh államfőt, de ennek konkrét okát sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyi jogokra hivatkozva.
Az Uniónak fel kellene számolni az LMBTQI-embereket alapjogaik gyakorlásában gátló akadályokat – áll többek között abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Parlament fogadott el. Magyarországnak is üzentek.
14 ország válogatottjának részvételével ezen a héten zajlik az amputáltak labdarúgó EB-je Krakkóban.
A kormányhoz hű média új slágertémát talált a közelmúltban, a budapesti köztisztaság és közrend kérdése kitüntetett figyelmet kap. A KESMA-birodalom sajtótermékeiben festett kép szerint a főváros Karácsony Gergely főpolgármestersége óta egyre csak pusztul, szemét és kosz borít mindent, az utakon káosz uralkodik, a köztereket ellepik a hajléktalanok.
Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit.
A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után Novák Katalin tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tartott. Meghosszabbítják a CSOK-határidőket és az őstermelők is igényelhetik, marad a Diákhitel plusz.
Még a hétvégi összesített adatokhoz képest is nőtt egy nap alatt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma.
Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Egy hétfői kormányhatározat értelmében a kisoroszi szigetcsúcs hivatalosan is a Duna-Ipoly Nemzeti Park része lett.
Hétfőn este Budapest nyolcas számú választókerületének ellenzéki jelöltjei, Hadházy Ákos a Momentum, és Tóth Csaba, az MSZP és a Párbeszéd jelöltje mutatkoztak volna be a Partizán csatornáján.
Egyre drágább a jogsi megszerzése, tavaly óta 10 százalékkal nőtt a tanfolyamok ára.
Nyolc év után új miniszterelnöke lesz Norvégiának, a balközép nyerte a választásokat.