Az, hogy a köztársasági elnök egy üres öltöny, szomorú, de nem tragédia. Ha az MNB vezetőjét is a Várból irányítják jövő évtől, akkor az Isten irgalmazzon nekünk, mert a befektetők nem fognak, és nosztalgiával gondolhatunk vissza a 400 forintos euróra.

Orbán Viktort semmi nem hozza lázba úgy, mint a sport, 45 percben elemezte az olimpiát. Nekünk addig is marad a pottyantós klotyó, a 40 fok, a késés, a síntörés.

Ha valaki csak második vagy harmadik valamiben a világon, az Orbán előtt nem áll meg. Az elveszített egy aranyat, nem pedig nyert egy ezüstöt.

Nem foglalkoztak vele, de a Fidesz vezére levezette a maga módján azt is, hogy miért lapátolták ki az állami pénzt 1000 milliárdos nagyságrendben a családnak és a barátoknak. Valamiféle piramist vázolt, aminek a tetején a nagy és erős nemzeti vállalatok vannak, amik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Aha. Beton. Azt tudunk termelni közpénzből.

Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.

Orbán amolyan klasszikus, a magyar valóságból ismert "szerző-mozgó ember." Nem tudjuk magának mit remél, de az biztos, hogy nem önzetlen békevágyból teszi.

Így címkézi, magasztalja a magyar kormányzati kommunikácó azt a nehezen meghatározható diplomáciai ámokfutást, amit Orbán az elmúlt napokban bemutatott.

Az uniós elnökség és az EP-frakció építése már elkerülhetetlenné tette a vizitet, bár nyilván Orbán szívesen kihagyta volna.