„Klubrádió
Publicisztika
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Brancs – Szénási Sándor jegyzete

Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Publicisztika

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete

Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete

Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól.  Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.

Európa és én – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Európa és én – Selmeci János jegyzete

Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete

Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete

Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.

A Magyar Péter-jelenség – Dési János jegyzete

18/03/2024 18:03

| Szerző: Dési János

A nagygyűlésen sem hangzott el a színpadról, hogy Orbán az, akit le kell győzni valahogy. Nem hangzott el, de az Andrássy utat megtöltők jelentős része valószínűleg úgy értelmezte mondottakat magában, hogy röviden megfogalmazva, "Orbán takarodj".  Lehet harmadik erőzni és efféléket mondani – sokan próbálkoztak ezzel –, de ilyen értelemben nincs egyelőre “harmadik erő.”

2024. március 18. Esti gyors-részlet (2024.03.18. Dési János jegyzete)
04:35
00:00

Az kétségtelen, hogy a március 15-i politikai gyűlések legsikeresebbje Magyar Péteré volt. Pedig akadt konkurencia, hiszen a Múzeumkertben maga a zsebduce beszélt – ami mindig igazi pajzán móka és kacagás az erre fogékony néptársaknak. És ott volt Karácsony Gergely, aki igazán esélyes újra a főpolgármesteri pozícióra – már ha a Fidesz addig meg nem szünteti azt. Ráadásul a meggyilkolt Navalnij özvegye küldött szívbemarkoló és valóban fontos üzenetet – amiben nagyjából a gyilkos Putyin tettestársának nevezte Orbánt.

Mégis Magyar Péter nagygyűlése érte el a résztvevő-rekordot és a közönség jelentős része tulajdonképen elégedetten távozott.

Ezzel együtt a vélemények róla meglehetősen különbözőek. Ha csak a széleit vesszük, akkor ő az, aki képes lesz az Orbán-rendszert megdönteni, amire az eddigi ellenzéknek esélye sem maradt. A másik véglet szerint Rogán embere, csak az ellenzék megosztása feladata. Hiszen új szavazókat nem szerez, a "csalódott fideszes" úgy tűnik, ritka, mint a tisztesség Mészáros Lőrinc üzleteiben. Ráadásul mindez leöntve egy erőteljes magánéleti konfliktussal, egy részben nyilvánosság előtt játszódó válási haddelhaddal. És akad benne titkosszolgálati szál is – hogy az összeesküvés-elméletekben se legyen hiány. (De kérem, itt összeesküsznek.)

Egyrészt, szeretném hinni, hogy Magyar Péter politikai felbukkanása valamit segít ennek a fasizálódó rendszernek az elbontásában. Lehet, hogy Magyar 12 pontja nagyjából ugyanaz, amit a hagyományos, parlamenti ellenzék évek óta mond – csakhogy átütő sikert eddig a szavazásokon ezzel nem értek el. Szomorú, de a nem Fidesz-hívők egy meghatározó része az ellenzékből is kiábrándult – hiszen az nem volt képes kibújni a Fidesz halálos öleléséből. Értsd: még a saját potenciális szavazóik is csak hébe-hóba hiszik el, hogy képesek választást nyerni. S a nyerő képesség érzetét nem erősítik azok a méltatlan, egymás közti viták, amelyeknek tanúi vagyunk mostanában - még akkor sem, ha értjük a magyarázatot és sejtjük, itt ott a Fidesz beépítette a maga bomlasztó embereit. Szóval, lehet, hogy Magyar Péter eléri azt, hogy újra legyen remény, megmozdítja ezt a régóta így megkövült politikai világot. Hú de jó lenne – a részleteket meg majd később megvitatjuk.

Másrészt, tartok tőle, hogy még nincs meg a megoldás. Érdekes persze, hogy a nagyközönség előtt azért a jórészt kevéssé ismert - (Rogán) Tóni és Barbi és Ádám a fő ellenség. De a nagygyűlésen sem hangzott el a színpadról, hogy Orbán az, akit le kell győzni valahogy. Nem hangzott el, de az Andrássy utat megtöltők jelentős része valószínűleg úgy értelmezte a mondottakat magában, hogy röviden megfogalmazva, “Orbán takarodj”.  Lehet harmadik erőzni és efféléket mondani – sokan próbálkoztak ezzel – de ilyen értelemben nincs egyelőre “harmadik erő.” A politikai játéktér középpontjában feketék és fehérek a szereplők - ha onnan nézzük, hogy meg lehet-e szabadulni ettől a fasisztoid rendszertől. Ha eljő' persze ez a szabadság, akkor harmadik, negyedik, ötödik erő is jöhet, hogy csuhajja.

A nagy változások időnként a semmiből pattannak elénk. Ez igaz. Ma még segít a váratlanság, az újdonság ereje, annak a pikáns varázsa, hogy valaki mégiscsak kibeszél a “Család” zárt világából. De ez rövidesen kevés lesz. Addigra szervezet kell, emberek, szakértők, támogatók, pénz. És, hogy a Magyar-Varga család belvitája ne temesse maga alá az egész történetet.

 
Március 15. - Magyar Péter rendezvénye
 
Magyar Péter jogász a március 15-i nemzeti ünnepen tartott rendezvényén az Andrássy úton 2024. március 15-én. Magyar Péter Talpra Magyarok Közössége néven mozgalom indítását jelentette be, amelyet politikai párttá kíván alakítani.
MTI/Balogh Zoltán
 

Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. március 18-i adásában hangzott el.