Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Gábor György: A parvenü rongy jelleme
11/08/2023 16:06
| Szerző: Gábor György
Ennél ezerszer jobb volt az összes ótvaros diktátor, köztük Ceaușescu az arany WC csészéjével és WC keféjével, mert ezekben a szörnyetegekben – úgy tűnik – akadt még valami atavisztikus emberi maradvány, minimális szemérem, jóérzés, gátlás vagy nem is tudom, micsoda, szemben Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, aki mindezektől a humán nyomoktól garantáltan mentes, maga a pőre fideszség, hiszen amazok nem múzeumokat csesztek szét, csak a maguk képére és hasonlatosságára rendezték be otthonaikat. A jelenlegi magyar hadügyminiszter viszont ugyanezt az ország egyik fontos, frekventált és kedvelt múzeumával tette meg.
Facebookon írt posztomban elmondtam, mit is gondolok arról, hogy az új honvédelmi miniszter, bizonyos Szalay-Bobrovniczky Kristóf hamisítatlan parvenüként és utolsó bunkóként kisöpörte a helyéről a Hadtörténeti Múzeumot, csak azért, hogy berakhassa oda a fenekét, s elegáns fekvésű szobához jusson, pompás panorámával.
Tudom, hogy ennél súlyosabb disznóságokat is elkövettek és várhatóan el is fognak követni, de ezt a történetet én a legszimptomatikusabbnak, a legárulkodóbbnak és a legvérlázítóbbnak gondolom az elmúlt évek során elkövetett valamennyi gazemberségük sorából.
Adott egy önmagát folyamatosan nemzetiként és keresztényként magamutogató kormány, amely akár magáénak is vallhatná a konzervatív hagyományban jól ismert szállóigét, amely szerint még ha valami csillogóan új létrehozására nem is vagyunk képesek, de legalább a régi értékeket teljes épségükben törekszünk megőrizni. Meg hát a nemzeti hagyományok, az értékek továbbadása, a család és egyéb szófoszlányok, a nap 24 órájában.
Apropos, család, értékek továbbadása, miegymás. Én kisgyerekkoromban a Hadtörténeti Múzeum előtt álló ágyúkon lovagoltam rendszeresen, a múzeum megtekintése után szinte menetrendszerűen, ugyanis sokszor jártam emitt, minthogy apám és anyám volt az első "történész" az életemben. Apám itt mesélte el a magyar történelmet, anyám a Nemzeti Galéria nagy történelmi festményei előtt állva. De valamennyi iskolámmal úgyszintén jöttünk ide, aztán később már én hoztam a saját gyermekeimet, s minden kísértetiesen ugyanúgy zajlott: múzeumi sétával, aztán ágyúkon való lovaglással, magyarázatokkal, mesével, s innentől kezdve mindegyiknél állandósult történelemből a jeles, a töri lett a kedvenc tárgy, emelt színtű érettségi, sikeres felvételi, szóval hagyomány, ismeret, örökség, megőrzés, továbbadás, család, a jövő generációja, vagyis a Fidesz-KDNP összes jelszava, csak a CSOK és a fóliázás hiányzott közülük, meg az, hogy az anya nő, az apa férfi.
De aztán egyszeriben (korántsem váratlanul, az efféle már várható volt) megérkezett a hamisítatlan dzsentroid parvenü, a régről ismert magyar regények legundokabb, legvisszataszítóbb szereplője, a "kivagyokén", aki jelentős energiával törekszik magamutogatni, ki is ő és milyen is ő (jelentem, hiánytalanul sikerült megmutatnia), s aki egy mozdulattal kivágta az utcára a múzeumot, mint macskát nagydolgozni, hadd jöjjenek ezután teljesen feleslegesen a szülők a gyerekeikkel, elvégre nincs múzeum, nincs mese és magyarázat, következésképp azt követően nincs ágyún való lovaglás, a gyerekeket kitúrta a sajáttá nyilvánított homokozójából a miniszter bácsi, nem a Czinege Lajos, neki eszébe sem jutott ilyet tenni, pedig ő is megérte a pénzét, hanem ez a mostani háromnevű, és most ő lovagol a szobájában a vélt hírnevén és dicsőségén. Még tán szavalna is fennhangon, ha ismerné Balassi Egy katonaének c. költeményét: "Az jó hírért, névért s az szép tisztességért / ők mindent hátra hadnak, / Emberségről példát, vitézségről formát / mindeneknek ők adnak."
Vagyis a Hadtörténeti Múzeum, ami a honvédség legjelentősebb tudományos közgyűjteménye és kulturális intézménye, s ami a kifejezetten e célra átalakított klasszicista Nádor-kaszárnyába 1926-ban költözött be, majd 1937-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt (úgy bizony, a Horthy-korszakban, kedves Fidesz-KDNP!), majd a II. világháború után újra építette részben megsemmisült, részben megsérült gyűjteményét, s ahová nemzedékek sora járt és cipelte magával a gyermekeit, ahogy egykor őt cipelték a szülők és a nagyszülők, most a honvédelmi miniszter otthona lett, mert őkegyelmessége ezt nézte ki magának, oszt jónapot! Mindenesetre ennél ezerszer jobb volt az összes ótvaros diktátor, köztük Ceaușescu az arany WC csészéjével és WC keféjével, mert ezekben a szörnyetegekben – úgy tűnik – akadt még valami atavisztikus emberi maradvány, minimális szemérem, jóérzés, gátlás vagy nem is tudom, micsoda, szemben Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, aki mindezektől a humán nyomoktól garantáltan mentes, maga a pőre fideszség, hiszen amazok nem múzeumokat csesztek szét, csak a maguk képére és hasonlatosságára rendezték be otthonaikat. A jelenlegi magyar hadügyminiszter viszont ugyanezt az ország egyik fontos, frekventált és kedvelt múzeumával tette meg.
Nem az ő védelmére hozom fel, inkább csak emlékeztetek arra, hogy nyilvánvalóan ugyanez a nemzeti-konzervatív hevület volt az, amely megszüntette a műemlékvédelmet, ha másért nem, hát azért, hogy szabad garázdálkodási tereppé váljon az épített nemzeti örökség a rendszer többi parvenüje számára.
Amúgy pedig kifejezetten érdekelne, mit mond majd a Fideszre szavazó apuka, ha felhág gyermekével az egykor volt Hadtörténeti Múzeumhoz, ahová többé már nem léphet be a gyermekével? A múzsák otthonába (a múzeumokba) közönséges halandó még bejárhatott, elvégre kik azok a múzsák, de a hadügyminiszter irodáját Cerberusok vigyázzák. S vajon mit szól mindehhez a fideszes sikerek hagyományos propagandagépezete?
Annál is inkább, mert ez már nem "lölőizmus" (special thanks to Pesty László), hanem annak a legocsmányabb sokszorosa.
