Túlélés - Szénási Sándor jegyzete
"Az EU pilléreit jelentő béke és stabilitás már nem garantált" – mondja Hadja Lahbib válságkezelésért felelős biztos – "Európa fegyveres erőszakkal szembeni felkészültsége és ellenállóképessége kihívásokkal nézhet szembe." Ezt úgy kell lefordítani, hogy háború lesz. Lehet. Talán nem. De lehetséges, hogy inkább igen. Éberség. Nem lehetünk olyan ostobák, mint a múlt század harmincas éveiben voltunk. Szóval készülni kell.
Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Gábor György: Tárárá bumsztiré!
5/07/2023 08:17
| Szerző: Gábor György
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a maga kiérdemelt abszolút világhírnevével méltán a világ legjobb előadó-művészeti egyetemei között van számontartva, ám az oda nem illő tahóság és nagypofájúság immár ide is betette koszos végtagjait.
És most következzék a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem!
Amióta az eszemet tudom, azóta járok (kezdetben vittek, aztán már mentem magamtól is) a Zeneakadémia koncertjeire. Ez az az intézmény, ahová belépve mindig azonnal meghatódom: így volt ez sok-sok évtizeddel ezelőtt, s így van ez ma is. Végiggondolva, ki mindenki tanított és tanult e falak között, s persze ki mindenki koncertezett ugyanitt, az ember a zenei kultúra fellegvárában érezheti magát, amelyet a legeslegnagyobb tisztelet illet.
Itt nincs helye a bunkóságnak, az idétlenkedésnek és az önteltségnek, ez tényleg a zene katedrálisa. És még azt is illik tudni, hogy a csodás akusztikájú koncertteremben hol volt az állandó helye Kroó Györgynek, vagy ha épp nem koncertezett, csak közönségként volt jelen, hol ült Fischer Annie.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a maga kiérdemelt abszolút világhírnevével méltán a világ legjobb előadó-művészeti egyetemei között van számontartva, ám az oda nem illő tahóság és nagypofájúság immár ide is betette koszos végtagjait. Az Orbán-rezsimtől megszokott sunyi módon, részben megbosszulva, hogy a Zeneművészeti Egyetem, élve az egyetemi autonómia (naivan vélt) jogával, nem kívánt alapítványi formát ölteni, épp a szétverés küszöbére jutott. Mindössze annyi változott, hogy a megannyi korábbi bravúros szétverésbe kissé belegörnyedt Palkovics László helyébe egy friss, ropogós és rozsdamentes ügyeletes szétverő, bizonyos Csák János lépett. Ő most ezekben a hetekben amúgy is legfőképp filhallásilag van turbófokozatra állítva: az Operaházban pazar módon bizonyította, hogyan csináljunk magunkból bohócot és egy kiemelt állami intézményből bohócképzőt, s hogyan tegyünk eleget a törzsfőnök utasításainak, szóval az Opera letudva, most hát lehet kopogtatni pianissimo, aztán piano, majd forte, végül fortissimo, a rutinná vált partitúrát és a Karmelita dobogóján álló maestro dirigáló kézmozdulatait szorosan követve – a Zeneművészeti Egyetem ajtaján és sokat látott falain.
És az egyetemi tanári fokozat, valamint elnyerésének módja, azaz a tudományos munka, a kutatás és oktatás, a szakmai-tudományos publikációk, a tudomány- és oktatásszervezési tevékenység, a habilitáció, az idegen nyelvek ismerete stb., stb., továbbá az az elvárás, hogy egy egyetem rektora kizárólag egyetemi tanár lehet, mint már annyiszor, itt sem számít semmit sem, következésképp mielőbb oda kell üzenni az Elnök asszonyunknak, esetleg átkiabálni az erkélyről, hogy üstöllést nevezze ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának azt, akire én, Orbán Viktor méltóztatok rámutatni (nehogy már az egyetem szenátusában üldögélő hozzáértők mondják meg, kit tartanának a rektori teendők ellátására leginkább méltónak), én mondom meg, hogy ki a legalkalmasabb, hívják az illetőt Nagy Ferónak, Tóth Gabinak, vagy akár Dzsudzsák Balázsnak, Mészáros Lőrincnek, akárkinek, s ha ez nem tetszik annak a rozzant szenátusnak vagy minek, majd meghosszabbítom az illetőt Lovasberényig, vagy ameddig akarom, egészen odáig, ahol végre nincs több szakértő, meg egyetemi szenátus, meg egyetemi autonómia, s olyan sincs, aki szégyenszemre képes lenne ismerni a hangjegyeket, s tudná, hogy a kottavonalak és az ütemvonalak nem börtönrácsot ábrázolnak.
Hát, ennyit nektek az egyetemi autonómiáról, majd ide is jön egy-két MOL-os olajos szaki, egy-két fideszes jachtos és pályázatnyerésre predestinált nagyothalló, azok majd megmutatják Brüsszelnek és az egész világnak, mi is az az egyetemi autonómia, ha beledöglik is az intézmény, és bele is fog dögleni, éppen úgy, mint az SZFE, hát akkor is, de annyi baj legyen, egy MOL-os tudja a legjobban, hogy mitől egyetem az egyetem, különösen a Színművészeti meg a Zeneművészeti, finom művészlelkek ezek, de még mennyire, hogy azok, ráadásul ezek a MOL-osok, a miniszterelnökkel és a kultúráért felelős miniszterrel kiegészülve a Medián legújabb felmérése szerint tíz esetből már öt és félszer – rövid gondolkodási időt követően – képesek megkülönböztetni a zongorát a brácsától, a vadászkürtöt a nagybőgőtől és a gordonkát a villanykapcsolótól.
Magyarország pedig megy valamerre, nem előre, de még csak nem is hátra, hanem lefelé, befelé a nagy anyaföldbe, a béka segge alá jó mélyre, ahol tiszta a levegő, mert végre sehol egy kottatartó, sehol egy hegedűhúr, sehol egy karmesterpálca.
Itt a miniszterelnök, a kultúráért felelős miniszter, az elengedhetetlen MOL-os szaki meg a fideszes pályázatnyerő automata végre magukban lehetnek!
És a szférák zenéjéből csak úgy árad és hömpölyög feltartóztathatatlanul az egyetemi autonómia befejez(het)etlen szimfóniája.
