Nemzeti sport – Józsa Márta jegyzete
Pártunk és kormányunk sportszerűnek tartotta újfent, hogy ötmillió euróval támogasson szlovákiai fociklubokat. Alig valamivel kevesebbel, mint amennyit az év vége felé gyermekvédelemre csoportosítottak át ijedtükben és sebtében, persze nem tudjuk, hogy mire …
A leghülyébbek közülünk – Selmeci János jegyzete
Önök, kedves hallgatók szoktak arra vágyni, hogy jó dolgok rosszabbak legyenek? Dehogyis, ilyesmi csak a választott politikusoknak jut az eszébe … Például olyasmi, amit csak egy igazi marha szavazhat meg.
Fapados repülőrajt – Hardy Mihály jegyzete
A gazdasági rakéták begyújtásához épp a minap bukott el a magyar kormány egymilliárd eurót, a költségvetés inkább hasonlít stand-up comedy-re és nincs az a KSH-elnök aki eleget tud "igazítani" az adatokon, hogy azok megfeleljenek a propagandának.
Holnap béke – Józsa Márta jegyzete
Egyre félelmetesebb mértékű sikereket aratnak az ő nyelvükön fogalmazva szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók – Magyarországon is. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron azok is, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Megy a szekér… - Rózsa Péter jegyzete
Amikor Orbán ráült erre e szegény Magyarország nevű járgányra, az nem volt a legrosszabb állapotban, hiszen előző hajtója éppen egy nagyjavítással végzett, és a 2008-as pénzügyi világválságból kihízva, legalábbis működőképessé tette.
Kasztroly – Józsa Márta jegyzete
Általános statisztikusi vélekedés, hogy a magyar keresetekről pontosabb képet ad a mediánjövedelem. Vagyis az a bér, aminél a munkavállalók fele többet, fele kevesebbet kap kézhez egy hónapban. Így adódik az a helyzet, hogy a statisztikai hivatal által megállapított átlagkeresetnél a magyar munkavállalók 75 százaléka kevesebbet keres.
A hőbörgők – Szénási Sándor jegyzete
A NER szerint Magyart, és csak őt kell kicsinálni, mert ha ez sikerül, a mögötte álló tömeg a központi agy irányítása híján késedelem nélkül feloszlik, és másnap egykori hősére már nem is fog emlékezni. Ez O.V. szilárd meggyőződése, és tévedése oka. Nem hiszik el, hogy nem egyetlen emberrel hadakoznak …
Gyógyturizmus, vagy nyaralás - Hardy Mihály jegyzete
6/01/2025 18:06
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Vajon miért egy dél-indiai helyi lapból kell megtudnia a magyar polgárnak, hogy Orbán Viktor Kerala államban tuk-tukozik, hogy India egyik drága luxus szállodájában húzta meg magát, a családjával és a kíséretével együtt?
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a… titkolózásról? No, nem arra a nagyon is emberi titoktartásra gondolok, hogy mondjuk kinek mi lesz a karácsonyi vagy születésnapi ajándéka a családban, hanem az állami szintű titkolózásról. Amiről elsőre az jut az eszembe, hogy vajon miért akarhatnak megint valamit eltitkolni előlem, miféle csalás vagy lopás, vagy gazemberség lehet a háttérben, ha ennyire elzárják előlünk, állampolgárok elől az információt? Ilyen például a miniszterelnök és családjának indiai nyaralása.
Ezzel kapcsolatban súlyos zavar lépett fel a FIDESZ és a kormány korábban jól működő kommunikációs gépezetében. Szögezzük le: még a miniszterelnöknek is jár a pihenés, a szabadság. Talán még jobb is nekünk, ha nincs itthon és nem okoz újabb károkat kormányfői működésével az állampolgároknak. Hanem a nyaralását körülvevő hazudozásra és porhintésre nincs jobb magyarázat, mint hogy valami nincs rendben Orbánék családi nyaralása körül.
Vajon miért egy dél-indiai helyi lapból kell megtudnia a magyar polgárnak, hogy Orbán Viktor Kerala államban tuk-tukozik (így hívják a motorkerékpárra épített kétszemélyes taxikat szerte Ázsiában), hogy India egyik drága luxus szállodájában húzta meg magát, a családjával és a kíséretével együtt? Az ötcsillagos szállodában egy kétágyas szoba egyetlen éjszakára nagyjából 130.000 forint, tehát két hétre az annyi, mint 9 millió forint. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Budapestről mondjuk egy dubaji átszállással lehet a dél-indiai Kocsín városát elérni, kilenc főre a business osztályú repülőjegy szintén nagyjából 9-10 millió forintra jön ki. Azaz a miniszterelnök teljes, háromhavi hivatalos fizetését elviszi csak a szállás és az utazás, és akkor még a nagyszerű keralai konyha finomságait meg sem kóstolták.
Ma délelőtt Havasi Bertalan még a tőle megszokott pökhendiséggel utasította rendre az egyik hírportál érdeklődését, hogy Orbán Viktor szabadsága és magánutazásai nem tartoznak a nyilvánosságra. Alig pár óra múlva maga a miniszterelnök tartotta fontosnak megnyugtatni a magyar közvéleményt a kormánypárti Blikken keresztül, hogy idézem: „makkegészséges vagyok”. Kérdés persze, hogy ha ez így van, akkor eddig mi szükség volt a titkolózásra? Már csak azért is, mert Kerala állam, ahol éppen vendégeskedik a magyar kormányfő az ún. ajurvédikus gyógyítás és turizmus egyik központja, immár harminc éve. Az internet gurujai pedig az egyik fotón felfedezni vélték, hogy Orbán mellett éppen egy ilyen gyógyító áll és nem egy véletlenül arra vetődött tuk-tuk sofőr.
A kérdés csak az, hogy az ajurvédikus módszerek vajon segítenek-e kigyógyítani a magyar miniszterelnököt és a stábját a krónikus hazudozásból…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2025. január 6-ai adásában hangzott el.