Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Kardos András: Szerény javaslat
15/06/2023 11:18
| Szerző: Kardos András
Minden napra jut szegény kisajátítóknak valami kisajátítandó, nem is beszélve az átnevezések mérhetetlenül körülményes, nagy energiabefektetést igénylő papírmunkájától. És a történelem kereke forog, nem csak eltulajdonítás van meg átnevezés, ezek mellékszálak, az alap mégiscsak az egész világ megmagyarítása és magunk alá rendelése. Lássuk be, ehhez egy fáradt Szijjártó nem lesz elég. Nyugalom! Segítek.
Minden napra jut szegény kisajátítóknak valami kisajátítandó, nem is beszélve az átnevezések mérhetetlenül körülményes, nagy energiabefektetést igénylő papírmunkájától. Szegény kliensek és patronáltak nem győzik patrónusuk szűnni nem akaró étvágyát kielégíteni. Csak kedden kénytelen voltak az egész Libri hálózatot cakkedli-pakkedli kisajátítani és megtulajdonolni, és akkor még este át köllött szegény képviselőtalponcoknak az Eötvös Lorándról elnevezett – amúgy az MTA-tól már régen elrabolt – kutató hálózatot keresztelni Magyar Kutató Hálózatra.
Azért ennyi munka már sok. Szegény talponcok egész nap betegre dolgozzák magukat ebben a sok eltulajdonlásban. Alábbi szerény javaslatom a végrehajtó apparátus védelmében fogant, de végső soron az egész diktatúra kímélése a célom, hiszen, ha így elaprózza magát az apparát, akkor mi lesz a hatékonysággal, dejszen holnap is van nap. És a történelem kereke forog, nem csak eltulajdonítás van meg átnevezés, ezek mellékszálak, az alap mégiscsak az egész világ megmagyarítása és magunk alá rendelése. Lássuk be, ehhez egy fáradt Szijjártó nem lesz elég. Nyugalom! Segítek. Nem várok javaslatomért ellenszolgáltatást, lényegében önként és ingyenbe, puszta meggyőződésem által vezettetve teszem meg korszakalkotó javaslatomat, mindössze annyit szeretnék, kvázi csak szimbolikusan, hogy ha majd egész Európát és az USA-t is kisajátítottuk, akkor szeretném, ha esetleg Karakószörcsög mellett kaphatnék egy kicsiny Lombkorona hidat, de szigorúan csak azután, hogy 50 kilométeres körzetben minden fát és bokrot már kivágtak.
Íme a javaslatom:
Javallat szegény megfáradt diktatúra megsegítésére.
Mái naptól fogva az Magyarország területi egységén található minden tárgyi, természeti és mesterséges objektum a Fidesz tulajdonát képezi, egyúttal nevezett összesség neve, egyenként, ezentúl: Fidesz1, Fidesz2, Fidesz3, és így tovább.
Indoklás
„Világtörténelmi küldetésünknek, hitünknek és történelmi vállalásunknak megfelelően, miközben végrehajtjuk mindenek eltulajdonítását és nevünkre vételét, a továbbiakban nem aprózhatjuk el energiánkat, holmi napi vicikre-vacakra, mikor nyakunkon van a világtörténelem magyarításának általunk felvállalt terhe, gondja búja, baja, nem beszélve arról, hogy a mindenkori Sorosokkal szemben kell küldetésünket végrehajtani.
Mindezek okából, tekintetbe véve, hogy csak a Balaton magunkévá tétele parlamentáris keretek között éveket venne igénybe, ezért kénytelen-kelletlen úgy döntöttünk, hogy az ország területén fentebb felsorolt mindenséget, egyedileg és névileg rendeleti úton magunkra vesszük. Kelt, mint fent, dátum, aláírás, béke, migráció, LMBTQ, Soros, SZFE.”
Még további segedelmet is tehetnénk, de kimerültünk. Minden egyéb ügyben: tanárok, orvosok, védőnők, akkugyárak stb., javaslom, hogy a fenti passzus záradékaként, még ennyi hozzá tétessék:
Záradék
„Továbbá minden óhaj, sóhaj, panasz, kérelem, követelés egyszer s mindenkorra a Fideszre ruháztassék át a megfogalmazástól az elutasításig.”
Azt hiszem a fenti szerény javaslatok nagyban segíteni fogják az éjt nappallá téve honunkért verejtékező klientúra és patrónusa testi, lelki és szellemi épségét, továbbá lehetőséget fog teremteni arra is, hogy mindenek elsajátítása után, mintegy az „alkotó pihen” projekt keretében, ne is Olimpiát, hanem Világpiát rendezzünk, ahol mindig és egyáltalán csakis a magyarok győzelme leend, ugyanis eleve mindenki, mindenhol: magyar.
Utóirat.
Megvilágítandó, hogy fenti javaslataim mennyire kompatibilisek a Fidesz legbelsőbb szükségleteivel, idézem a nagy ideológusuk, Lánczi András 2015-ben a Magyar Időknek mondott szavait:
„Vajon korrupció volt az 1948 utáni kommunista államosítás vagy az 1989 utáni rendszerváltás privatizációja? Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban. Például minden külföldit, aki termelő beruházást valósít meg, tárt karokkal várunk. Erre mondják azt, hogy ’de hát ez maga a korrupció!’. Ez politikai nézőpont, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó.”
Azt hiszem, ezek után senki nem kételkedhet javaslatom jószándékában, függetlenül attól, hogy magamat nem igen sorolnám azon milliók táborába, akik a diktatúra szavazati bázisát alkotják.
Címlapi kép: A Pál utcai fiúk üveggolyózás-jelenete egy ház tűzfalán a Corvin Sétánynál 2022. július 05-én. Buzás Aliz alkotása. Fotó:MTI/Balogh Zoltán